Vatikáni time-lapse

2014. április 27.

Vatikáni time-lapse

Így telt meg ma a Vatikán. Vatikáni rendőrség becslése szerint nyolcszázezer hívő vett részt vasárnap Rómában XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatásán. Vasárnap délelőtt 9 órára teljesen megtelt a római Szent Péter tér.

A szentté avatási mise előtt már egy órával, vasárnap délelőtt 9 órára teljesen megtelt a római Szent Péter tér és Rómának az ezt övező része.

A Szent Péter térre vezető kapukat fél hatkor nyitották meg. Hét órára megtelt a tér zarándokokkal, kilenc óra előtt már a Szent Péter tértől az Angyalvárig haladó sugárút is zsúfolásig megtelt emberekkel. A tömeg megtöltötte a Vatikán környező utcákat és a közeli Tevere folyó partját is.


Zarándokok a vatikáni Szent Péter téren 2014. április
27-én. MTI Fotó: Bókay László

Kilenc óra előtt lezárták a római metrónak a Szent Péter-bazilikához közeli állomását, hogy a tömeget a Colosseumnál és a Forum Romanumnál felállított kivetítők felé tereljék.

A tömeget hajnaltól kezdve zsilipszerűen próbálták meg beengedni a térre. Sárga mellényes fiatal olasz önkéntesek egymást karon fogva alkottak élő kordont és az emberek élén lassan menetelve engedték előre a tömeget, amely ha hagyták, rohanni kezdett, hogy minél gyorsabban elfoglalja a kiválasztott helyeket.


A fiatalabbak közül sokan az éjszakát hálózsákban a Vatikán környéki utcákban töltötték. Eredetileg ezeket szombat estére teljesen ki akarták üríteni, de végül az olasz hatóságok hagyták, hogy aki már ott volt, ott éjszakázzon.

Az idősebbek kempingszékekkel érkeztek, és ahol maradt hely, például az utcasarkokon, oda telepedtek le. Több száz önkéntes olasz és külföldi pszichológus is érkezett, ők lelki segélyt nyújtottak a stressztől elcsigázott zarándokokna. Nagyon sok volt a gyerekes és babakocsival érkezett család. 

A Vatikáni rendőrség becslése szerint nyolcszázezer hívő vett részt vasárnap Rómában XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatásán.

A vatikáni Szent Péter téren és az odavezető utakon, köztük a széles via della Conciliazionén félmillióan voltak jelen, további háromszázezren a Róma-szerte kihelyezett 17 óriáskivetítőn követték figyelemmel az eseményeket.


Kapcsolódó hírek