© Hetedhétország - Minden jog fenntartva!
Impresszum - Kapcsolat - Partnerek - Médiaajánlat - RSS - Adatvédelem
Párizs szívébe költözött Pierre Cardin múzeuma
2014. november 13.

Pierre Cardin divattervező átköltöztette a több mint hatvanéves munkásságát bemutató múzeumát a Párizs belvárosában található Marais negyedbe.
A mintegy kétszáz ruharabot, kalapot, cipőt és ékszereket bemutató tárlat 2006 óta az elegáns párizsi külváros, Saint-Ouen múzeumában volt látható. Mostantól a párizsi zsidónegyed egyik kiállítóhellyé átalakított volt nyakkendőgyárában tekinthető meg.
A 92 éves divattervező az átköltöztetéstől azt reméli, hogy az új helyszínre többen fognak majd ellátogatni, mint a korábbi múzeumba.
A múlt század egyik legjelentősebb divattervezője és egyik legismertebb francia személyisége elsőként adott el márkás, a szélesebb közönség számára is elérhető, tömeggyártásban készülő és hétköznapi viseletre alkalmas "pret-a-porter", azaz készruha-kollekciókat.
A bejáratnál a divatkreátornak az 1960-as évekbeli futurista elképzeléseihez híven két latexruhába öltöztetett, kalapos férfipróbababa fogadja a látogatót. Retróval ötvözött futurizmus jellemzi egyébként a padlószőnyeggel és csigalépcsőkkel dekorált ezer négyzetméter alapterületű kiállítóteret is, ahol a ruhák időrendben vannak kiállítva.
A múzeummal Pierre Cardin azt kívánja elsősorban bemutatni, hogyan lett a semmiből divattervező.
"Szerencsém volt, hogy mindent megcsinálhattam a bankárok és a politika támogatása nélkül. Húsz éves korom óta szabad ember voltam" - hangsúlyozta az Olaszországból emigrált "self made man".
A kiváló üzleti érzékkel is megáldott és kulturális mecénásként is ismert Cardin neve áruvédjegy lett. Tulajdonosa egy színházból, kiállítóteremből és étteremből álló párizsi komplexumnak és a Maxim's étteremláncnak. Cardin márkanéven kapható egyebek között babakocsi, játékbaba, toll, óra, szemüveg, parfüm, bútor, ásványvíz - és a korral haladva - mobiltok és táblagép. Megvásárolta Sade márki egykori kastélyát a dél-franciaországi Lacoste-ban, ahol évente fesztivált rendez, irodalmi díjat alapított. Cardin ma már 800 körüli céget birtokol, s mintegy 200 ezer embert foglalkoztat.
A saját becslése szerint egymilliárd eurót érő birodalmat egyébként 2011 óta árulja.
Pierre Cardin egyébként a mai napig részt vesz divatbemutatókon. "A fiatalság diktálja a divatot, nem az öregek. Én az öregekhez tartozom, de fiatal maradtam" - mondta.
A divatkreátor a fiatalabb generációban ugyanakkor nem lát igazi örökösöket, és sajnálja, hogy a divatszakmában manapság az eleganciát összekeverik az igazi kreációkkal.
"A kreáció nagyon más dolog. Manapság nem tör fel úgy, mint korábban, mint Balenciaga, Chanel, Cardin, Courreges. A kreáció az elismertséget jelenti. És ahhoz nem elegendő az elegancia" - hangsúlyozta Cardin. "De nem is nagyon figyelem a többieket, annyi más dolgom van. És valójában nem az én dolgom megítélni őket, ők is végzik a munkájukat, én is az enyémet" - tette hozzá.
MTI
Népszerű
- Friss információk 2023: utazási, közlekedési hírek és benzinárak
- Advent Hallstattban
- Oktoberfest Bécsben
- Gyönyörű gyerekbarát strandok Olaszországban - megmutatjuk a 15 legjobbat
- Nagy bátorság kell Bécs legújabb látványosságához
- Falusi ősz
- Kritikus szintet ért el a poloskainvázió Párizsban
- Gemenc: Indulnak a szarvasbőgés-hallgató túrák
- Hallstatt kitalálta, hogyan védekezzen a turisták támadása ellen
- A cicák világnapján fényképeztük ezt a bokor alatt hűsölő cicát Kisorosziban
Mások épp ezt nézik
- Parc des Buttes Chaumont és a Szerelem Temploma
- Libreria Aqua Alta
- Réserve naturelle de Scandola
- Alfa Romeo Múzeum Milánóban
- Bodrogkeresztúri kilátó - Az ország legalacsonyabb kilátója
- Roncesvalles
- Bakonybél
- Pireusz
- A Harry Potter-filmek legfontosabb forgatási helyszínei
- Veneto 10 legszebb látnivalója