Így védik a süniket Bécsben

2014. december 15.

print Hetedhétország.hu

Így védik a süniket Bécsben

Bécsben téli szállásokat készítenek a sünöknek, hogy ezzel segítsék a védett állatok áttelelését.





Az ágakkal és deszkákkal megerősített levélkupacokat rendszeresen ellenőrzik, és ki is táblázzák, hogy laknak bennük.

Idén először téli szállásokat rendeznek be a tüskés állatoknak Bécs 22. kerületében, hogy így segítsenek nekik átvészelni a hideget.

A projekt egy 22. kerületi lakos kezdeményezésére jött létre, aki a saját kertjében már évek óta nem használ vegyszereket, nem takarítja el a levélkupacokat és különféle természetes menedékeket kínál a kisebb testű vadállatoknak. Amikor a kerülethez és a városhoz fordult, hogy nagyobb volumenben is megvalósítaná az ötletét, nyitott fülekre, segítőkészségre és szakértő partnerekre talált.


Copyright MA 22


Az önkormányzati lakásokat fenntartó Wiener Wohnen ugyanis például a nagy lakótelepek félreeső zugaiban már 25 éve meghagy egy-egy levélkupacot, hogy menedékhelyet és téli szállást biztosítson különböző vadállatoknak. Az évek során azonban megtanulták, hogy a túl nagy kupacok nagyon gyorsan szemétheggyé változnak, a kisebbeket pedig előszeretettel túrják szét a kutyák. A legjobb, amikor parkok, játszóterek csendes részein, alacsonyabb bokrok között hagyják ott a lehullott leveleket. Hasonlóan járnak el a városi kertészet dolgozói is: itt-ott „elfelejtenek” egy-egy levélkupacot.

A mostani közös projekt a két évvel ezelőtti sünszámlálás eredményein alapul, amikor arra kérték a bécsieket, hogy jelezzék a környezetvédelmi ügyosztálynak, hol láttak sünit a városban. Akkoriban főleg a 10., 21. és 22. kerületből érkeztek bejelentések, összesen 1.200 sünről. Így most a 22. kerületben, Donaustadtban rendezik be először a téli kvártélyokat. A lehullott falevelet, gallyat összegereblyézik és a kupacot deszkákkal illetve nagyobb ágakkal erősítik meg, nehogy a szél szétzilálja őket. A tél során a kupacokat rendszeresen ellenőrzik és egy információs táblát is elhelyeznek mellettük, hogy mindenki hagyja békén a sünöket. Az életükbe kerülhet ugyanis, ha idő előtt felébresztik őket a március-áprilisig tartó téli álmukból. 





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play