© Hetedhétország - Minden jog fenntartva!
Impresszum - Kapcsolat - Partnerek - Médiaajánlat - RSS - Adatvédelem
Ismét látogatható Szent Ferenc erdeje
2011. december 2.

Újjászületett Assisiben az az erdő, ahol a 13. században Szent Ferenc sétált és imádkozott.
Újjászületett Assisiben az az erdő, ahol a 13. században Szent Ferenc sétált és imádkozott. Hatvanöt hektárnyi zöldterületet “restauráltak” magánszponzorok és önkéntesek segítségével.
Megnyílt az assisi bazilika emberemlékezet óta zárva levő ajtaja. Innen lehet belépni a templomot övező nyolcszáz éves szent erdőbe - adta hírül az olasz sajtó az utoljára Szent Ferenc korában virágzó erdő helyreállítását.
Precedens nélküli műemlékvédelmi beavatkozást hajtott végre az olasz környezetvédelmi alap (Fai): most nem épületnek vagy műtárgynak, hanem természeti övezetnek adta vissza eredeti szépségét.
A részben a ferences rend, részben az Intesa San Paolo bankcsoport tulajdonában levő erdőből harminc tonna hulladékot távolítottak el, közötte háromszázhatvankét darab autógumit. Kétszáz új olajfát ültettek el, több mint három kilométer ösvényt tettek ismét járhatóvá. Ezen kívül restaurálták az erdő területén található, szintén ezerkétszázban épített Szentkereszt bencés kolostort, egy 14. századi tornyot és egy malmot is.
Az erdőben helyet kapott Michelangelo Pistoletto, az úgynevezett szegény művészet olasz mesterének alkotása: Pistoletto három egymás melletti kört szántott fel és ültetett be olajfákkal, közepén egy tizenkét méter magas óramutatóval.
A helyreállításhoz szükséges hárommillió eurós finanszírozást az Intesa San Paolo és más olasz nagyvállalatok biztosították, a munkát a Fai háromszáz tagja végezte hatezer igyenes órával.
(MTI)

Népszerű
- 425 éve született az a mester, aki nélkül nincs városnézés Rómában
- Mikulás helyett Luca
- Krampuszok riogatnak Ausztriában
- Itália legszebb karácsonyi vásárai
- Idén is megépítik a rekorder vörsi betlehemet
- Graz adventi vásárai
- Gyönyörű gyerekbarát strandok Olaszországban - megmutatjuk a 15 legjobbat
- A festői zalai erdőket szeli át a kerékpárút
- Idén is megépült a mesebeli Jégtemplom a Tátrában, már látogatható
- Advent Hallstattban
Mások épp ezt nézik
- Roccascalegna
- Reißeck csúcs
- Pußtasee Andau fürdőtó
- Alpbachtal Seenland
- Oldtimer autóverseny a Grossglockner Hochalpenstraßén
- Nockalmstraße
- Moststraße - Mustút Alsó-Ausztriában
- Malta Hochalmstraße: Kölnbrein gát, Airwalk kilátó
- Kaunertaler Gletscherstraße
- 6 kötelező régészeti helyszín Athén közelében