Újra látható a Szamothrakéi Niké a Louvre-ban

2014. július 2.

MTI

Újra látható a Szamothrakéi Niké a Louvre-ban

Visszakerült állandó helyére, a hozzá vezető monumentális lépcső tetejére a világ leglátogatottabb múzeumának, a párizsi Louvre-nak egyik fő látványossága, a Szamothrakéi Niké.

A impozáns Daru-lépcső tetején trónoló, szárnyas istennőt ábrázoló világhírű szobrot tíz hónapon át újították fel. A nagyközönség szombattól csodálhatja meg ismét.

A Louvre épületében végzett felújítás során megtisztították a márványszobrot, amely az évek alatt barnás színű lett, kihangsúlyozva a különbséget a görög Párosz szigetéről való fehérmárvány - amelyből az istennő készült - és a hajóforma talapzat szürke színű márványa között.

"A műalkotás nem volt veszélyben, sem az alapjaiban, sem a felszínén, de a hozzá vezető lépcsőről érkező por teljesen elborította. A világon ezt a lépcsőt veszik a legtöbben igénybe, a Louvre-ba ugyanis évente több mint 7 millióan látogatnak el" - mondta Ludovic Laugier ókorszakértő, a felújítás egyik felelőse.

A Szamothrakéi Niké a Mona Lisával és a Milói Vénusszal együtt a múzeum látogatói körében a legkedveltebb három alkotás, és mindegyikhez a Daru-lépcsőn át vezet az út.

A portalanításon kívül a restaurálás során eltávolították azokat a régi vízfestékes foltokat, amelyek a szobor legutóbbi, 1934-es felújításakor kerültek fel rá és homályossá tették a márvány felületét.
"Egyre nehezebb volt a művet antik valóságában érzékelni. A restauráláskor nem az eredeti anyag állapotát akartuk megtalálni, hanem inkább a patinás márványét" - hangsúlyozta a kurátor.

A szárnyait egy hajóorról kiterjesztő Niké szobrát 1863-ban töredékeiben találták meg az égei-tengeri Szamothraké szigeten. A győzelem istennőjét ábrázoló alkotás keletkezési idejét az i.e. 220 és 185 közötti időszakra teszik. A beton talapzaton nyugvó monumentális mű magassága 2,75 méter, a talapzattal együtt pedig eléri az 5,75 métert.

A Franciaországi Múzeumok Kutató- és Restaurálóközpontja (CRRMF) a felújítást megelőzően a szobor átvizsgálása közben kék festék szabad szemmel nem látható nyomait fedezte fel, ami arról tanúskodik, hogy az istennőszobor eredetileg színes volt, legalábbis részben. A fejetlen szobron a kutatóknak sikerült megtalálni egy a nyakra lelógó hajtincsdarabot is, amelyet egy 20. századi gipszpótlás fedett el eddig.

A restaurálás négymillió euróba került, a költségek zömét intézményi támogatók fedezték, de a Louvre-nak sikerült összegyűjtenie egymillió euró adományt magánszemélyektől is: 6700 magánszemély ajánlott fel átlagosan 134 euró (40 ezer forint) adományt a négy hónapig tartó, Mindenki mecénás elnevezésű akcióban. A felajánlások összege 1-től 8500 euróig terjedt, a legtöbben 50 eurót küldtek. Több külföldi, főleg japán állampolgár is adakozott.