Tour 2014: Pau - Hautacam

2014. július 24.

print

Tour 2014: Pau - Hautacam

A lengyel Rafal Majka nyerte meg a Tour de France szerdai, 17. szakaszát, míg Vincenzo Nibali harmadik helyével növelte előnyét az összetettben. Csütörtökön a Pau és Hautacam közötti 145,5 kilométeres, hegyi befutóval nehezített szakasz vár a mezőnyre.





A lengyel Rafal Majka nyerte meg a Tour de France szerdai, 17. szakaszát, míg az olasz Vincenzo Nibali harmadik helyével növelte amúgy is jelentős előnyét az összetettben. Csütörtökön a Pau és Hautacam közötti 145,5 kilométeres, hegyi befutóval nehezített szakasz vár a mezőnyre.

 


Rafal Majka másodszorra nyert az idei Touron, úgy, hogy eredetileg nem is őt akarták elhozni, Contador kiesése után ez már a harmadik sikere a csapatának. A végén Vincenzo Nibali tempóját csak Jean-Cristophe Péraud tudta tartani, akit így már csak nyolc másodperc választ el a dobogótól. Csapattársa, Romain Bardet nem tudta csökkenteni hátrányát Pinot-val szemben, egy sikertelen szökésnek köszönhetően azonban megválasztották a nap legagresszívabbjának.

 


Rafal Majka


Thierry Gouvenou, a versenyigazgató a 18. szakaszról: „Ez is egy viszonylag rövid szakasz: 145.5 km. A versenyzők az előző szakasz után ismét lélegezhetnek, az időlimit most kevésbé lesz szoros. De nem szabad lebecsülni ezt a szakaszt sem. Először, fel kell mászni a Col du Tourmalet-re, ami mindig egy élmény. Aztán a végén ott van a Hautacam, mely az évek során nagy hírnevet szerzett magának. Reméljük, hogy a Tourmalet nem lesz eseménytelen, de mindenféleképpen ugródeszka lesz a továbbiak felé. Egy esélyes versenyző könnyen előnyt szerezhet magának.”

 


Ezúttal Pau-ból Hautacam-ba tart a mezőny, két harmadik és két kiemelt kategóriás heggyel az útvonalban.

 


Col du Tourmalet, a szakasz legmagasabb pontja


Pau a Tour által harmadik leggyakrabban látogatott város, 65-ször járt már itt, ennél többször csak Párizsban és Bordeaux-ban rendeztek szakaszt. Az utolsó két alkalommal (2010-ben és 2012-ben) Pierrick Fedrigo nyert.

Nem véletlen, hogy ez lesz a 66. alkalom már itt, hiszen Pau az átjáró a Pireneusok legendás hágóira. Ideális hely a sport- és a természetrajongók számára, ráadásul a brit turisták is hagytak itt maguk után nyomokat, a 19. században kedvelt nyaralóhelyük volt. Például a kontinens legrégebbi golfpályáját, hiszen Nagy-Britanniában ez már akkor is elterjedt sport volt.

A Pau-i utcai versenypálya rendezte 1901-ben az első Grand Prix-nek nevezett versenyt. Azonban csak 1933-ban került be a versenynaptárba, 1963-ig rendeztek itt Forma 1-es futamot, nyert itt Juan Manuel Fangio, Jim Clark, más kategóriákban Jack Brabham, Jochen Rindt, René Arnoux, Jean Alesi, Juan Pablo Montoya, Lewis Hamilton és Romain Grosjean. A mostanáig utolsó versenyt május 11-én rendezték, F3 kategóriába. Esteban Ocon nyerte, aki a Lotus F1 Team junior programjának a résztvevője.



Juan Manuel Fangio, XI. Grand Prix de Pau, 1950. április 10.


Romain Grosjean, Francia Formula Renault Bajnokság, Pau, 2004. május. 29-31.


Pau korai középkori kastélyában, a 14. században Béarn grófjai laktak, majd a Navarrai Királyság része lett. 1553-ban itt született IV. Henrik király. A 19. században újítatta fel I. Lajos Fülöp, Franciaország utolsó királya. Ma már múzeum, tapéta gyűjteménye az országban a legnagyobb Párizson kívül.

 


Pau


A városban született III. Johanna királynő, Porthos (a három testőr egyike), XIV. Károly svájci király, XIV. János Károly svéd király.

A Pau-Gelos-i ménest 1808-ban hozta létre I. Napóleon. Ennek köszönhetően a megye ma már Franciaország vezető lótartója. A ménes látogatható, egy kiállításnak köszönhetően megismerhetjük a 19. századi lóápoló módszereket.

Specialitásai a Jurancon-i és Madiran borok, a foie gras (libamáj), a garbure (francia kacsás-csülkös-káposztás leves) és a béarnaise szósz (fehér ecet, tojás, vaj, bors, tárkony, turbolya és hagyma).

 

Garbure


Pau Aquitaniában régióban található, ahol nagyon elterjedt nyelv a baszk és az okcitán, melyet 2005-ben az iskolákban 78.000 gyerek (a lakosság kb. harmada) tanulta második nyelvként. Székhelye Bordeaux, ismertebb városok még Pessac, Périgueux, Mont-de-Marsan és Bergerac. 5 megyéje közül Pau Pyrénées-Atlantiques-ben található, amelynek a város székhelye. Itt található Biarritz, Bayonne és Hendaye. Bár még mindig a francia a legelterjedtebb nyelv, sokan beszélik a baszkot és a gascont-t.

Hautacam négyszer rendezett már befutót. Először (1994-ben) Luc Leblanc nyert, pár hónappal a világbajnoki cím megszerzése előtt. 2008-ban Cadel Evans itt vehette fel először a sárga trikót, egy másodperccel vezetve Frank Schleck előtt.

 


A város nevezetessége a Pireneusi állatkert, ahol csak helyi állatokat tartanak. 11. századi kastélya pedig egy csúcs tetején fekszik, itt van  a világ legnagyobb kitömött madár gyűjteménye.

Specialitásai a garbure leves, gateau a la broche (nyárson sült süti) és a bigorre-i fekete malac.

Útközben a mezőny át fog haladni Bneres-de-Bigorre-on. Tavaly befutót is rendeztek, Dan Martin győzelmével. Fürdőjében George Sand is járt.

Beaudean-ben született Dominique Larrey, Napóleon hadseregének fősebésze és a sürgősségi sebészet úttörője. Szülőháza megtekinthető.

La Mongie-ben három Tourt szakaszt és 1985-ben sívilágbajnokságot rendeztek. Egy felvonó visz fel a Pic du Midi de Bigorre-ra (2,872 m), ahol meg lehet látogatni az obszervatóriumot.

 




Pic du Midi de Bigorre


Bareges-ben van Franciaország legmagasabban fekvő fürdője, az ízületi fájdalmakat gyógyítja a vize, 1675-ben Maine hercege itt kúrálta ki a fájó lábát. III. Napóleon alatt vált közkedveltté.

Luz-Saint-Sauveur-ben 1985 egyéni időfutamot rendeztek Stephen Roche győzelmével. Victor Hugo is élt itt. Az óriási viaduktot III. Napóleon építette.





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play