» Magyarország

» Magyarország » Budapest » Budai-hegység


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

100 évvel ezelőtt alakították ki a Hármashatár-hegy, a Vihar-hegy és a Csúcs-hegy oldalában szinte végig szintben futó, azaz nagyobb emelkedő nélküli sétautat, ami napjainkban is a természetjárók, terepfutók egyik kedvelt célpontja.


Guckler Károly tanösvény

A budapesti Hármashatár-hegy egykori újraerdősítését vezető Guckler Károly főerdőmesterről nevezték el a Hármashatár-hegy oldalában futó Guckler Károly-sétány tanösvényét. A 3,5 kilométer hosszú útszakaszon a főváros környéki erdők élővilágát és az óbudai térség történelmét bemutató interaktív táblák mellett két kiépített kilátópont is természetjárásra csábít.

(c) hetedhetorszag.hu

A 3,5 kilométer hosszú, összesen 14 interaktív táblát tartalmazó új turisztikai attrakciót a sokak által ismert sétaút 100 évvel ezelőtti kialakításának évfordulója alkalmából adták át.

Guckler Károly főerdőmester a 19-20. század fordulóján a fővárosi erdőterület megújításának kezdeményezője volt. Elkötelezett szakemberként irányította az addig tervszerű gazdálkodás hiányában folyamatosan romló fővárosi erdőterület növelését, és minőségének javítását. Nevéhez fűződik a gyümölcstermesztés felhagyása után kopárrá vált Hármashatár-hegy újraerdősítése. Bécsi mintára talajképző szereppel feketefenyő erdőket ültetett, amik napjainkra lehetővé tették az őshonos fafajok visszatelepítését. Kereken 100 évvel ezelőtt az ő kezdeményezésére alakították ki a Hármashatár-hegy, a Vihar-hegy és a Csúcs-hegy oldalában szinte végig szintben futó, azaz nagyobb emelkedő nélküli sétautat, ami napjainkban is a természetjárók, terepfutók egyik kedvelt célpontja.

A 100 éves sétaúton futó tanösvény kialakításakor két új kilátóteraszt is létesítettek, amik Óbuda és a főváros északi régiója irányába kínálnak szép panorámát. A 14 interaktív ismeretterjesztő tábla mindegyikét ellátták QR-kóddal is, így az érdeklődők az interneten további információkhoz juthatnak a térség élővilágával és a kilátópontokról látható táj történelmével kapcsolatban.

Megújult a tanösvény nyomvonala is: elvégezték a 100 éves sétaút felületének karbantartását, felújították az egykor kőből épített kilátópontot, öt pad-asztal garnitúrát és további öt padot helyeztek el, a Virágos-nyeregben pedig tűzrakóhelyet építettek ki. Pótolták a Tábor-hegyi barlanghoz vezető turistaút melletti korlát és lépcső hiányzó elemeit, és felújították az egykori terméskő padot is.

Guckler Károly kilátó

(c) hetedhetorszag.hu

Hármashatár-hegy 495 méter magas csúcsán áll a Guckler Károly-kilátó.

Szívbarát-tanösvény

A Budapesti Szent Ferenc Kórház a Budapest környéki erdőket kezelő Pilisi Parkerdő Zrt. közreműködésével egészségügyi tanösvényt létesített a Budai-hegységben, a Hármashatár-hegyen. A kórház „Út az egészséghez” elnevezésű programja keretében eddig országosan hat helyszínen létesített kardiotanösvényeket. Ezek kreatív módon segítik a szív- és érrendszeri vagy magasvérnyomás-betegséggel élők, illetve cukorbetegek életét. Ez az útvonal a hetedik ilyen tanösvény. A rehabilitációt és életmódváltást segítő hármashatár-hegyi túraösvényt úgy formálták, hogy az egészséges lakosság számára is használható és informatív legyen: esetükben betegségek kiszűrését, megelőzését szolgálja.

A tanösvény célja, hogy egy kellemes szabadidős tevékenység közben információhoz jussunk szívünk egészségi állapotáról azáltal, hogy saját szervezetünk működését, reakcióit kísérjük figyelemmel és rögzítjük a túra okozta terhelés közben. A tanösvény-program az új helyszínen is több különböző hosszúságú túrát kínál. Az útvonalak és pulzusmérő pontok kialakításakor a szakemberek a legújabb szakmai ajánlások figyelembevételével jártak el, így azok egyszerre biztonságosak és hatékonyak.

A programhoz kapcsolódóan Budapesten eddig a Hárshegyen, a Normafán és az újpesti Farkaserdőben, Budapesten kívül pedig Veresegyházán, Miskolcon és Kékestetőn működik ilyen tanösvény. A kórház egyes budapesti helyszínein heti rendszerességgel tart szervezett vezetett túrákat is. Elsőként ezt szokták ajánlani, hisz itt a kórház szakemberei segítenek a tanösvény megértésében és helyes használatában. A program résztvevői számára több helyszínen kölcsönözhető eszközök is rendelkezésére állnak (teleszkópos túrabot, pulzusmérő karóra).

A túra során mért egészségügyi adatokat egyénileg teljesített vagy vezetett túra esetében is a kórház szakemberei értékelik ki. Azoknak, akiknél kiugró értékeket észlelnek, erről visszajelzést adnak, és felajánlják a kivizsgálás lehetőségét a kórház szakrendelésein. Az ellenőrzött mozgásprogram az egészségesek esetében a megelőzést, a szív-érrendszeri, illetve magasvérnyomás-betegséggel élők, cukorbetegek esetében pedig a szövődmények kialakulásának megelőzését, késleltetését szolgálja.

A programhoz egyedileg kifejlesztett mobilapplikáció is tartozik, melynek segítségével a pulzus- és egyéb egészségügyi adatok egy személyes online felületen rögzíthetők. A Fókusz Program applikációjában megjelenik a túra útvonala és a tényleges tartózkodási hely, és a rendszer a pulzusmérő pontokon figyelmeztet a mérésre, a mért pulzusértéket a megtett távolság- és időadatokkal együtt beolvassa a kardiológiai naplóba, majd előre megadott orvosszakmai utasítások alapján mesterséges intelligencia segítségével elvégzi a rizikóértékelést és szükség esetén riasztja a kórház szakemberét.



Tartomány:Budapest
Település:Budapest
Cím:Hármashatár-hegy
GPS: 47° 33′ 17.9874″, 18° 59′ 54.41928″
Honlap: https://parkerdo.hu/seta-a-guckler-karoly-tanosvenyen/

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward