» Magyarország

» Magyarország » Somogy » Balaton


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Zamárdi azon kevés balatoni nyaralóhelyek közé tartozik, ahol még szabadon lehet fürödni.


Nyaralás Zamárdiban

Zamárdi történelme

A 2.600 lakosú Zamárdi térsége több ezer éve lakott, ezért gazdag bronz-, kelta- és római kori régészeti emlékekben. Itt tárták fel a Kárpát-medence legnagyobb avar kori temetőjét is 2.365 sírhellyel. A török pusztítás után az 1700-as években népesült be ismét a település, amely Zamárdiként először egy 1828-as bírói számadásban szerepelt. Az első fürdővendégek 1890-es években kezdték felfedezni, azóta a népszerűsége felfelé ívelőben van.

Szamárkő kirándulóhely

A vulkanikus eredetű zamárdi Szamárkő a helyi legendákban Ördögkőként is szerepel. A vulkáni eredetű zamárdi "lukacsos követ" illetően a helybeliek úgy tartják, hogy a Szamárkőben látható bemélyedések annak a szamárnak a lábnyomai, amelynek hátán egykor Jézus Krisztus arra járt. A zamárdi Szamárkő ősi határjel, a helyiek tudomása szerint a honfoglalás előtt pogány áldozati hely volt.

Kőhegyi kilátó

A településtől délnyugatra emelkedik a szép környezetű, kiváló szőlőtermő és csodás panorámát nyújtó magaslat, ahol egy kőkereszt mellett borospincék és hétvégi házak találhatók. A kirándulóúton megközelíthető Kőhegy tetején álló kilátóból gyönyörű panoráma tárul elénk. A 2000-ben, a Millenium emlékére épült kilátó helyén egykoron a tihanyi apátság présháza állt egészen 1948-ig.

Új közösségi épületet Zamárdiban

2022-bentadták Zamárdiban a The ZAM nevű új multifunkcionális közösségi épületet. A létesítmény a tervek szerint nyárra nyitja meg kapuit, és egész évben nyitva tart majd.

A 150 négyzetméter alapterülettel, gömb alakú kiállítótérrel, vendéglátóegységgel és nagy tetőtéri terasszal rendelkező "extravagáns" vízparti létesítmény a vízparthoz és a főúthoz közel, közvetlenül a bicikli útvonal mellé épült. Az épület többfunkciós kiállítótere kezdetben virtuális játékokkal lesz berendezve, de használható lesz időszaki kiállítások, közösségi rendezvények, esküvők megtartására is. Az egybefüggő, 200 főt befogadni tudó tetőtéri teraszáról kilátás nyílik a Balatonra.

A tervek szerint a későbbiekben a Zamárdi Művésztelep és más művészek alkotásai mellett a város avar kori leleteiből összeállított kiállítást is itt mutatják majd be.

Az épülethez parkoló, biciklitároló és zöld terület is tartozik.

Szabadstrandok Zamárdiban

Nagystrand (Bácskai utcai)

Jegenye téri szabadstrand

Táncsics utcai szabadstrand (T-Beach)

Kiss Ernő utcai szabadstrand

Keszeg utcai szabadstrand

Klapka utcai szabadstrand

Gyöngyvirág és Pipacs utcai szabadstrand



Tartomány:Somogy
Település:Zamárdi
GPS: 46° 52′ 48.3564″, 17° 56′ 45.40524″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward