» Magyarország

» Magyarország » Budapest


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Budapest alatt a világon egyedülálló módon mintegy hatvan kilométernyi barlangrendszer húzódik.


A főváros alatt közel kétszáz kisebb, vagy nagyobb barlang vagy szikla rendszer húzódik, ebből a legtöbb a II. kerületben található, itt van az ország legnagyobb barlangrendszere is, a Pál-völgyi-barlang, a maga több mint 32 km-ével. 1904-ben fedezték fel, majd 2002-ben volt egy nagy áttörés és több barlanggal fedeztek fel kapcsolatrendszert.

A budai barlangok egyediségét főként a különleges ásványkiválások adják, amelyeket egykor a karsztos hévizek hoztak létre. Ilyen, a forrás és gyógyvíz által táplált barlang, a Frankel Leó úti Molnár János Barlang, ahol ma is jól látni a vízszintet. Képzett búvárok által látogatható. Végleges hossza még ismeretlen, az eddig felfedezett járat hossza több mint 8 km. Az itt lévő termálvíz adja a Lukács Fürdő gyógyvizét.

Védettség miatt csak a kutatók által járhatók a barlangok zöme, azonban szakértők által vezetett túrákra, látogatásokra a Pál-völgyi és a Szemlő-hegyi-barlangban (2,2 km) van lehetőség a nagyközönség számára. Kalandosabb túrákhoz pedig a Pál-völgyi barlangrendszert képező Mátyás-hegyi-barlang áll rendelkezésre.

A Pál-völgyi-barlang a Szépvölgyi út mellett található, 31 kilométerével Magyarország leghosszabb barlangrendszere, amelyet évente 34-35 ezren látogatnak. A túrázók a kiépített, 500 méteres útvonalon cseppköveket, gömbszerű hévizes oldásformákat, csillogó kalcikristályokat és ősi kagylólenyomatokat is megtekinthetnek.

Az ország egyik legszebb képződményeivel rendelkező barlang szintén a II. kerületben található, az 1984-ben Adamkó Péter vezetésével felfedezett József-hegyi-barlang (6000 m). Adamkó Péter kerületi lokálpatrióta, 1968 óta tagja, 1982 óta riasztásvezetője a Magyar Barlangi Mentőszolgálatnak, több mint háromszáz ember életének megmentésében vállalt szerepet. Rózsadomb térségében és a II. kerület alatt kollégáival több mint harminc kisebb barlangot fedeztek fel. Irányításával 2007-ben társaival felfedezte a Gellért-hegy oldalában a Citadella Kristály-barlangot.

A budai Várnegyed alatt húzódó Vár-barlang történelmi időutazást kínál.



Tartomány:Budapest
Cím:Pál-völgyi barlang
GPS: 47° 31′ 58.77552″, 19° 0′ 57.35736″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward