Gyerek strandfürdő nyílt Bécs belvárosában

2018. július 13.

print Eurocomm-PR

Gyerek strandfürdő nyílt Bécs belvárosában

Bécs belvárosában, az 5. kerületben nyitotta meg kapuit az osztrák főváros tizenegyedik családi strandfürdője. Az Einsiedlerbadban három gyerekmedence, napozórét és ingyenes belépés várja a fiatal vendégeket. Felnőttek csak gyerekek kísérőjeként mehetnek be.





2015 tavaszán elhatározták, a napokban pedig át is adták az osztrák főváros tizenegyedik családi strandfürdőjét, az Einsiedlerbadot. Az új strand Bécs 5. kerületében, az Einsiedlerparknál található, ahol három gyerekmedence, egy 940 négyzetméteres napozórét, öltözőkabinok, mosdók és büfésor várja a fürdővendégeket.

Az új családi strandot ötmillió eurós ráfordítással alakították ki a korábban itt található szaunafürdő átépítésével és kibővítésével. A költségeket a kerület, illetve a strandfürdő vállalta magára.

Bécsben 1917-ben nyitották meg az első gyermekstrandot a Wienfluss hütteldorfi duzzasztó-medencéjében. Az osztrák főváros első gyerekeknek szánt szabadstrandja, ahol a kis vendégek ingyen lubickolhattak, annyira népszerű volt, hogy a város vezetése az első világháború után további gyerekstrandok létesítéséről döntött.

1972 júniusában, Donaustadtban adták át Bécs negyvenedik gyerek-szabadstrandját, hogy – további 30 létesítménnyel együtt – hamarosan bezárják. A 70-es, 80-as években ugyanis megjelentek a nagy, sokkal nagyobb kínálattal rendelkező strandfürdők, amelyek elszipkázták a fürdővendégeket. Így a felújításra szoruló gyerekstrandokat – ahova csak 14 év alattiak mehettek be – inkább sorra bezárták.

1998-ra tíz ilyen gyerekfürdő maradt, amelyeknek végül a megőrzése mellett döntött a város, és üzemeltetésüket átadta a kerületeknek. Végül 2003-ban a felnőtt kísérőknek is megengedték a belépést, és átnevezték családi strandfürdőkre a létesítményeket. Ezek sajátossága, hogy nincsenek mély medencék, a 14 év alatti gyerekek pedig ingyen mehetnek be. Viszont a 15 évnél idősebbeknek és a gyerekkísérő nélküli felnőtteknek tilos a belépés.

Fotó: Familienbad Strebersdorf, 21., Roda-Roda-Gasse (MA 44)


Kapcsolódó hírek





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play