© Hetedhétország - Minden jog fenntartva!
Impresszum - Kapcsolat - Partnerek - Médiaajánlat - RSS - Adatvédelem
Ha a Tisza-tónál tekersz, meg fognak számolni
2018. december 30.
Kerékpáros rekord született az idén a Tisza-tónál. A pontos adatok érdekében a gáton több számlálókaput fognak felállítani, amelyek nemcsak a biciklis áthaladását, hanem annak mozgási irányát is képesek rögzíteni.
Minden eddiginél többen, 57 ezren túráztak kerékpárral 2018-ban a Tisza-tó körül, többen, mint az elmúlt két évben összesen; a tározótó és természeti környezete iránt megnőtt bringás érdeklődés arra sarkallja a fenntartókat, hogy 2019-ben megépítsék a teljes túrakörhöz még hiányzó 9 kilométeres bicikliutat.
Míg 2016-ban 20 ezer 540, egy évvel később 30 ezer 884 kerékpáros hajtott át a Tisza-tó kiskörei duzzasztóművénél lévő mérőponton, addig 2018-ban már nyáron látszott, hogy minden eddiginél nagyobb lesz a bringás forgalom.
A statisztikáikban csak azok a kerékpárosok szerepelnek, akik áthaladtak a duzzasztómű felett, tehát, akik például Abádszalókról tekernek Tiszafüredre, vagy Kisköréről Poroszlóra, azok nem jelennek meg ebben a nyilvántartásban.
A kerékpáros turizmus ugrásszerű fejlődését többek között azzal magyarázható, hogy a tó vízszintjénél 4-5 méterrel magasabb gátkorona asztfaltján haladva "egy csodálatos mozgó panorámapáholyból" gyönyörködhetnek a Tisza-tóban a kirándulók. Emellett a környezet ideális kerékpárversenyek lebonyolítására is.
Az elmúlt években, döntően pályázati pénzekből kiépített, közel 70 kilométer hosszú, a tavat körülölelő, aszfaltozott kerékpárút egy 9 kilométeres szakaszát eddig a 33-as főúton kellett megtenni. 2019-ben azonban már ott is kiépítik a bringások számára biztonságos külön utat Tiszafüred és Poroszló között. A fejlesztési tervek szerint a gáton több számlálókaput felállítanak, amelyek nemcsak a biciklis áthaladását, hanem annak mozgási irányát is képesek lesznek rögzíteni.
Kapcsolódó hírek
Népszerű
- Erőművek Éjszakája: Idén 62 erőmű és fűtőmű látogatható
- Friss információk 2024: utazási, közlekedési hírek, benzinárak és rendkívüli időjárás
- Advent Hallstattban
- A Napkirály 10 legszebb műve
- Falusi ősz
- Gyönyörű gyerekbarát strandok Olaszországban - megmutatjuk a 15 legjobbat
- Bastille nap: A Bastille lerombolása az önkényuralom végét jelentette
- Lenyűgöző látvány, amikor 5000 juh indul útnak a dél-tiroli Schnalstal-gleccseren
- 666 éve a Magyar Királyságé volt az egész horvát tengerpart
- Lángolnak a hegyek
Mások épp ezt nézik
- Wally Blitz - Új bobpálya Tirolban
- Szent Jakab zarándokútvonal
- Zalavári Történelmi Emlékpark
- Angyalvár / Castel Sant' Angelo
- Bürglstein panorámakörút
- Mariazelli kegytemplom
- European Streetfood fesztivál Knittelfeldben
- Fesztivál Sainte Dévote tiszteletére
- Site archéologique de Glanum
- Adventi vásárok Felső-Ausztriában