Megújul a Körös homokos tengerpartja

2018. május 15.

Megújul a Körös homokos tengerpartja

A Hármas-Körös és a Tisza összefolyásánál található Körös-torok tengerpartra emlékeztető homokpadja sokak szerint a legszebb folyó menti strand az egész országban. 

Uniós támogatással korszerűsítik a csongrádi Körös-toroki üdülőterület alapinfrastruktúráját, kiszolgálóegységeit, valamint látogatóközpont is épül.

A Hármas-Körös és a Tisza összefolyása Csongrád térségének fontos turisztikai helyszíne. A Körös-torok tengerpartra emlékeztető homokpadja sokak szerint a legszebb folyó menti strand az egész országban.

A tervek szerint 2019 februárjára befejeződő, 300 millió forintos uniós és központi költségvetési forrásból megvalósuló beruházás a terület egyedülálló természeti adottságaira alapozva elősegíti, hogy Körös-torok egységes arculattal rendelkező komplex turisztikai látványossággá váljon – mondta Bedő Tamás,  Csongrád független polgármestere. A fejlesztés keretében a következő hónapokban fejlesztik az üdülőterület úthálózatát, felújítják a lépcsőlejárókat, rendezvénytereket, kerékpártárolókat alakítanak ki. A jelentősen elhasználódott vizesblokkokat tájba illeszkedő konténerekre cserélik ki. A vendégeket az elérhető szolgáltatásokról látogatóközpont kialakításával, információs táblák kihelyezésével tájékoztatják.

A Körös-torok Csongrádban, a Tisza jobb partján található. A várost 1855 és 1864 között rendszeresen árvizek fenyegették, ezért szükségessé vált a folyó rendezése. A keletkezett jelentős mennyiségű hordalékból a város keleti végétől a Tisza jobb partján hosszú és széles homokpadot hoztak létre. A finom szemű folyami homokon évtizedek alatt a környék legnagyobb szabadstrandja alakult ki, ami pontosan úgy néz ki, mint egy homokos tengerpart.

Az alacsony vízállásnak köszönhetően a strandolók a folyó feléig besétálhatnak. Szezonban (június 1-augusztus 31.) kedvező vízállás esetén 9.00-19.00 óráig úszómesterek felügyelnek a vendégek biztonságára. Kisgyermekek részére kijelölt strand is van.

Körös-torokban évek óta nagy sikerrel rendezik meg a Körös-toroki Napok nevű strandfesztivált, amely a legnagyobb ilyen jellegű rendezvény a Dél-Alföldön. A strand környezetében összefüggő nyaraló- és szórakozónegyed jött létre.

Csongrád városa körül számos természeti látnivaló vonzza a kirándulókat. Csongrádot a Körös-torok mentén és a Tisza-hídon átvezető kerékpárút köti össze a szomszédos Szentessel, amely 2006-os megnyitása óta komoly idegenforgalmi attrakcióvá vált. A Tisza várossal átellenes partján lévő nagyréten tanösvények hálózatát alakították ki.


Kapcsolódó hírek