Összegyűjtöttük az ország legszebb karácsonyi vásárait

2022. december 5.

print MTI/Hetedhétország.hu

Összegyűjtöttük az ország legszebb karácsonyi vásárait

Színes adventi programok várják a karácsonyi hangulatra vágyókat az ország egész területén.





Budapest

A Vörösmarty téri és a Szent István téri karácsonyi vásár

Már látogatható a pesti Belváros két nagy karácsonyi vására, a Vörösmarty téri Vörösmarty Classic Xmas és a Szent István téri Advent Bazilika is.

Szent István téri Advent Bazilika (c) MTI/Mohai Balázs

A tavaly másodjára is Európa legjobb karácsonyi vásárának választott Advent Bazilika látogatóit 12 méteres karácsonyfa, fényfestés, szelfipont, jégpálya, valamint minőségi kézműves és gasztronómiai kiállítók fogadják a Szent István-bazilika előtti téren.

A rendezvény területén mintegy 120 hazai kiállító kap helyet. A gasztronómiai árusok a közkedvelt, kizárólag kifogástalan alapanyagokból előállított ünnepi-vásári ételek mellett a rendezvény szellemiségének megfelelően számos, csak itt kapható ínyencséget is kínálnak.

Megtalálható a vásárban számos streetfood és barbeque fogás, ahogyan a magyar csárdakultúra étkei is: többek között tányérra kerül szarvas pörkölt, eredeti svájci raclette, baránycsülök, de lesz gulyásleves cipóban és 12 órán át smokerben készült tépett malac és tépett marhahússal készült szendvics is.

A vásár hangulatához a kézműves kiállítók: népművészek, iparművészek és a modern designer terméket kínáló innovatív alkotók is hozzájárulnak egyedi remekeikkel.

Az adventezőket korábbi népszerű programok és számos újdonság is várja. Minden este fél óránként a bazilika homlokzatára vetített fényfestésben gyönyörködhetnek, a 3D vetítések szünetében pedig elérhető lesz a rendezvény szelfipontja.

A vásár központi részében kapott helyet egy 12 méter magas karácsonyfa, és itt várja a gyerekeket az ingyenesen igénybe vehető korcsolyapálya is korcsolyabérlési lehetőséggel, korcsolyaoktatással.

Az Advent Bazilika látványműhelyében kovácsmesterek mutatják be szakmájuk fortélyait, és a régmúlt időket idézi meg a Fortepannal közösen megvalósított, Advent Anno című fotókiállítás is, amely a kiállító pavilonok külső oldalát fogja díszíteni. A bazilika előtt foglalja el helyét a betlehemi jászol, valamint itt díszíti a teret az a monumentális adventi koszorú is, amelynek gyertyái vasárnaponként gyúlnak majd fel.

Az Advent Bazilika idén is helyet biztosít a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek, amely a vásár teljes ideje alatt várja az adományokat.

A Vörösmarty téri karácsonyi vásár új díszbe öltözve, Vörösmarty Classic Xmas néven várja az adventezőket.

A Váci utca felől a zöld és piros színekben pompázó Vörösmarty térre érkező ünnepi forgatagot egy grandiózus karácsonyfa fogadja.

A vásár egyik kiemelt látványossága a Harisnyaházon díszelgő, óriási karácsonyfa dekoráció, és most mutatkozik be a Vörösmarty-szobor új takarása is, amely a korábbi, szürke nylon védőfedésre kerülve mintegy "láthatóvá teszi" a költő emlékművét. A takaráson ugyanis az eredeti szobor életnagyságú képe mellett versrészletek olvashatók magyarul, németül és angolul.

A tér népszerű attrakciójának ígérkezik az ingyenesen igénybe vehető kisvasút, amelynek utasai az Oroszlános kút ünnepi díszítésében is gyönyörködhetnek.

Megújult arculattal fogadják a látogatókat a téren felállított gasztronómiai pontok és kézműves faházak is. A gasztronómiai kiállítók a hagyományos magyar étel- és italkultúra karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó értékeit kínálják, és a kézműves kiállítók is a hagyományőrzés jegyében válogatják össze portékájukat.

A rendezvényen megjelenő sokszínű, tipikusan magyar kézműves tárgyi kultúra darabjait bemutató kiállítók mellett interaktív, edukációs helyszínként állítják fel azt a kézműves házat, ahol a látogatók minden nap más és más kézműves fortélyt bemutató foglalkozáson vehetnek részt.

A Vörösmarty Classic Xmas szervezői támogatói helyet biztosítanak az árva és sérült kutyákért dolgozó Vigyél Haza Alapítványnak, amely a rendezvény ideje alatt számos aktivitással várja az adakozókat.

A téren december 28-ig vásárolhatók kézműves termékek, ezt követően a készítők újév napjáig átadják helyüket a szilveszteri ünneplők sokaságának. Az Advent Bazilika január 1-jéig, a Vörösmarty Classic Xmas december 31-ig várja az érdeklődőket.

Ökumenikus Segélyszervezet Adománypontja a Bazilikánál

December 23-ig gyűjtik a felajánlásokat a rászorulóknak.

Megnyitotta Adománypontját az Ökumenikus Segélyszervezet az Advent Bazilika rendezvénysorozat helyszínén, ahol az adománygyűjtés mellett a szervezet munkáját is megismerhetik az érdeklődők.

Az adománypont idén is két házból áll. Az egyikben jótékonysági termékeket kínáló bolt üzemel, amelyben a megvásárolható kézműves tárgyakat a segélyszervezet intézményeiben élő rászoruló családok, gyermekek vagy éppen a hajléktalan intézmények lakói készítették. A másik házban egy mézeskalács szív sütöde áll, ahol az önkéntesek folyamatosan készítik az adománygyűjtés szimbólumát, hogy azokkal köszönjék meg az adományozók perselybe dobott, vagy a bankkártyás termináloknál nyújtott támogatását. Idén ugyanis a vásár egész területén lehet csatlakozni az adománygyűjtéshez az árusoknál, vendéglátó standoknál bankkártyás fizetéssel is. A fizetések után adott borravaló harminc százalékát az Ökumenikus Segélyszervezet kapja.

Az idei év különlegessége a Gönc kollekcióban értékesített táskák, tasakok és karácsonyfadíszek, amelyeket az ország egyik leghátrányosabb helyzetű térségének három településén működtetett varró műhelyeiben készítenek. A gönci járásban található Boldogkőújfalun, Felsődobszán és Vizsolyban hivatásos varrónők vezetésével rászoruló családok asszonyai a szervezetnek felajánlott, de már nem használható ruhákból és szövetekből készítenek termékeket.  

Az Ökumenikus Segélyszervezet intézményei nélkülöző és krízishelyzetbe került családok ezreit segítik egész évben étellel, szállással, munkával. A közlemény kiemeli, hogy a nehéz gazdasági helyzetben idén még nagyobb szükség van a segítségre.

Az összefogáshoz idén is lehet csatlakozni a 1353-as adományvonal hívásával, vagy sms küldésével, a szervezet honlapján bankkártyás fizetéssel, banki átutalással és csekkes fizetéssel, valamint a Tesco üzleteiben, továbbá a Bazilikánál leadott adományokkal.

Kiállítások, irodalmi és gyerekprogramok a SlowXmas adventi programsorozaton

Sokszínű programkínálattal, többek között kiállításokkal, kézműves foglalkozásokkal, irodalmi és gyerekprogramokkal, valamint koncertekkel várja az érdeklődőket a SlowXmas adventi programsorozata Budapesten.

A zsúfolt bevásárlóközpontok helyett élményeket és művészetet kínálnak az adventi időszakban Budapest tematikus utcái: a Falk Art&Antique Street (Falk Miksa utca), a Bartók Béla Boulevard (Bartók Béla út), a Fashion Street (Deák Ferenc utca), a KultUnio (a hetedik kerület multikulturális negyede) és a Ráday Soho (Ráday utca).

A december 24-ig tartó programsorozaton a kiállításoké a főszerep: a képzőművészet iránt érdeklődők számára a KultUnio K11 Labor elnevezésű kiállítóhelyén a Lovrity Anna Katalin animációs filmrendező és illusztrátor Az elveszett fagyigombóc című kiállítását ajánlják, a Bartók Béla úton található K.A.S. Galériában pedig a Szántó István a hagyományos népi tárgykultúra, valamint az épített örökség sajátosságaiból kiinduló alkotásai tárulnak fel.

Szintén a K.A.S. Galériában Faur Zsófi szervez karácsonyi kiállítást és vásárt. A Ráday Soho 2B Galériájában Aleksandar Zograf szerb grafikus, képregényrajzoló munkásságából nyílik tárlat. A Falk Art & Antique Street mintegy 30 kisebb és nagyobb galériájában lehet válogathatni egyedi ajándékokat karácsonyra.

Az aukciósházakban is lesznek programok, a Nagyházi Galéria hagyományosan többnapos, karácsonyi árverésén például 19. és 20. századi festményekre, bútorokra, ezüsttárgyakra, ékszerekre lehet licitálni, és lesz jótékonysági aukció is. A Bodó Galéria is árverést szervez, aukciós kiállítása pedig december 1-je és 14. között várja a látogatókat.

A zenei programok részeként egyebek mellett a Ráday Sohón Frederick Cornelius muzsikus, énekes, dalszerző ad koncertet, Havasi-Hollanda György gitárjátéka pedig a Bartók Béla úton található KisPrésházban lesz hallható.

A Falk Miksa utcában idegenvezető-műtárgybecsüs vezetésével indítanak téli "kincskereső sétákat", az utca kávézói pedig koncertekkel várják az érdeklődőket.

A Bartók Béla úton a helyi borkultúrát is felfedezhetik az érdeklődők, a Gellért-hegy déli lejtője ugyanis a római kortól egészen a 19. század végéig jelentős bortermelő vidék hírében állt. Szintén a Bartók Béla úton szervez detektívjátékot a Kameraszínház Egyesület.

A közösségi alkotás részeként a Bartók Béla úton található Emlékmackó Műhelyben kézműves foglalkozásokat, a BBB KultPontban pecséttervező és -print készítő workshopokat, a Kornél kávézó és galériában pedig adventi önismereti meseworkshopokat szerveznek.

A részletes programkínálat a www.bevasarloutca.hu weboldalon érhető el.

Koncertek, irodalmi és gyerekprogramok Józsefvárosban

Koncertekkel, irodalmi programokkal, táncházzal és meseprogramokkal is várja az érdeklődőket Józsefváros adventi programsorozata a Horváth Mihály téri Bálaszínben péntektől december 18-ig.

Az adventi sorozat pénteken, a moldvai tánczenét játszó Rézeleje Fanfárosok koncertjével veszi kezdetét.

Minden hétvégére jut egy Irodalmi bálabontás című kulturális program, amelynek vendége az első hétvégén Ficsku Pál és Szathmári István VIII. kerületi írók lesznek, majd Garaczi Lászlóval, Vágvölgyi B. Andrással és Lantos László Tricepsszel is találkozhatnak az érdeklődők. A beszélgetéseket Szerbhorváth György vezeti.

A Rézeleje Fanfárosok minden hétvégre készülnek népi koncerttel és táncházzal, a Zenegyerekeknek programon Juhász László várja mind gyerekekkel érkező családokat.

A Batyu Színház az első hétvégén a Furfangos székely című mesedarabot, majd a Hófehér és Rózsapiros, végül az Ezüsterdő lakói című bábelőadást mutatja be a közönségnek. A Mese-Játék és Kézműves Céh a Babajátszó programmal készül a legkisebbeknek az első hétvégén, majd a A csillagba öltözött leány és a Repüljetek Angyalok! című előadásokat lehet tőlük megtekinteni. A Szeleburdi Meseszínház A két vidám rénszarvas és a Vidám békák című darabokra várja a közönséget.

Borbély Krisztina és Boros Zoltán színművészek három rövid mesét báboznak el három hétvégén keresztül, Szőke András pedig stand-up előadással várja a közönséget az első hétvégén.

Koncertezni fog a Kispárna Mesezenekar, a Rostás Zoltán és Lakatos Róbert autentikus etno-duo, a Stux és barátai sanzon zenekar, valamint Ottrock Béla bárzongorista, és a Skálakópék zenekar is.

A Sonivius Vappae középkori zenével várja majd az érdeklődőket, de minden hétvégén fellép az autentikus brazil zenét játszó Mojo is. Zenélni fog továbbá Ifj. Balázs József és zenekara, a Helka Banda, a dél-amerikai zenét játszó La Samaria Duo, a Vexatio Auris, Elias Lakatos és Kerényi Ákos, a Versi Varsa, a Mai Rumba, Csiki Lajos és Zenekara, a Sörbanditák és a tradicionális zsidó zenét játszó Izreality is.

Koncertek, gyerekprogramok és iparművészeti vásár a Várkert Bazárban

Tóth Vera, a Budapest Bár, a Hot Jazz Band koncertje Kozma Orsival, a Nemzeti Táncegyüttes előadása, valamint irodalmi és gyerekprogramok, iparművészeti vásár várja az érdeklődőket a Várkert Bazár adventi programsorozatában november 27. és december 31. között Budapesten.

Immár nyolcadik alkalommal rendezik meg az Advent a Várkert Bazárban című programsorozatot, amely idén is összművészeti kavalkáddal várja az érdeklődőket.

Vasárnapoként ingyenes kézműves foglalkozások, valamint Grecsó Krisztián és a Csík Zenekar három tagjának közös táncos-dalos Belefér egy pici szívbe című koncertje várja a családokat. Emellett bábelőadásokon a Betlehemi történetet és Kippkopp havas kalandjait láthatják a gyerekek, de a Várkert Mozi vetítésein Csajkovszkij Diótörője is szerepel a programban a Royal Balett előadásában.

Az idén is lesz iparművészeti vásár, amely vasárnaponként reggel 10 órától az esti koncertekig várja az érdeklődőket több mint 50 tervező és dizájner termékeivel. Az iparművészek workshopokat is tartanak a Rearticon Iparművészeti Egyesület közreműködésével.

Az ünnepi koncertek sorában december 11-én két alkalommal, délután és este lép színpadra Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra, ezúttal a Danubia Zenekar közreműködésével. A vendégek Miklósa Erika és Rab Gyula operaénekesek lesznek. December 14-én LGT-slágerekből és saját dalokból ad koncertet Karácsony János James. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes december 4-én a Téli tánc című produkciót, Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas művész koreográfiáját adja elő.

Szabadtéren lesz látható a Néprajzi Múzeummal közös fotókiállítás, amelyen a karácsonyhoz és a népi hiedelmekhez, ajándékozási szokásokhoz kapcsolódó felvételek lesznek láthatók. A kiállítás másik része a Budavári Palotanegyed Halászó gyerekek teraszán mutatkozik be. Emellett Budavári negyedben vezetett tematikus sétákkal is készülnek a szervezők, amelyeken egyebek mellett Erzsébet királyné kedvenc helyeit ismerhetik meg a séta résztvevői.

November 27-én, advent első vasárnapján ad koncertet Hot Jazz Band és Kozma Orsi. A koncerten az 1920-as, '30-as és '40-es évek slágerei mellett új dalok is felcsendülnek.

December 3-án Ó fényességes, szép hajnal címmel bukovinai székely népszokások ismerhetők meg. Az esten a karácsonyi ünnepkör legszebb népszokásai elevenednek meg dalokkal, táncokkal, mesékkel és betlehemes játékkal. A bukovinai székely karácsonyok szent játékát, a Hadikfalvi betlehemest az Érdi Bukovinai Székely Népdalkör szólistái előadásában hallhatja a közönség.

December 5-én Az ünnep azé, aki várja címmel rendezik a Várkert Irodalom Aposztróf című sorozatának utolsó estjét, amelyre az ünnephez közeledve a családokra helyezik a hangsúlyt. A zenés irodalmi esten Szabó T. Anna költő és férje, Dragomán György író, valamint Lackfi János író, költő és lánya Lackfi Dorottya énekes lesznek a meghívott vendégek.     

December 18-án születésnapi dupla koncertet ad a Budapest Bár.

A jótékonyságra is figyelmet fordít a Várkert Bazár, amely idén csatlakozott az Ökumenikus Szeretetszolgálat szeretet.éhség. elnevezésű adománygyűjtő kezdeményezéshez. A pénzbeli felajánlásokat a Várkert Bazár aulájában és a Budavári Palotanegyed Szent István-termének jegypénztáránál kihelyezett perselyekbe lehet majd elhelyezni. 


Kapcsolódó hírek





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play