© Hetedhétország - Minden jog fenntartva!
Impresszum - Kapcsolat - Partnerek - Médiaajánlat - RSS - Adatvédelem
50 éves a Beatles Help c. filmje
2015. március 9.
Ötven évvel ezelőtt forgatta a Beatles együttes a Help című filmjét az osztrák Alpokban, Obertauern környékén. A forgatás alatt készült képek betekintést engednek a film kulisszatitkaiba.
A film cselekménye egy, Ringo ujjáról levehetetlen gyűrű körül bonyolódik. Az együttes nyilatkozata szerint a filmet a Marx fivérek egyik klasszikusa ihlette.
Richard Lester rendezett filmet már színesben forgattak. A különleges helyszínek (a Bahamák, az osztrák Alpok), a mulatságos és valószerűtlen kalandok az 1960-as évek közepén különösen népszerű James Bond-filmekre emlékeztetnek. A produkció eredetileg az Eight Arms to Hold You címet kapta, ám ez senkinek nem tetszett igazán. A vágás időszakában Lennon épp a Help! című dalt komponálta, ezért végül ezt választották a film címének is.
A Richard Lester által rendezett mozit 1965 júliusában mutatták be. A film ugyan sikeres lett, ám éppen a Beatles-tagok voltak vele elégedetlenek, állítólag azt mondták: „Statisztáknak éreztük magunkat a saját filmünkben”.
Népszerű
- Már 200 éves a „Csendes éj! Szentséges éj!”
- Graz adventi vásárai
- Vízkereszt / Epifania
- Krampuszok riogatnak Ausztriában
- Gyönyörű gyerekbarát strandok Olaszországban - megmutatjuk a 15 legjobbat
- „Alles Walzer!” Szilveszter
- Friss információk 2025: utazási, közlekedési hírek, benzinárak és rendkívüli időjárás
- Itália legszebb karácsonyi vásárai
- Bizarr látványosságok: A leghátborzongatóbb helyek Itáliában
- Év kilátója 2025: Csodaszép a panoráma a Zengő 7 emeletes kilátójából
Mások épp ezt nézik
- Europäisches Hundemuseum / Európai Kutyamúzeum
- Kis-Hárs-hegyi Makovecz Imre-kilátó
- Tiszakécskei Kisvasút
- Achenseebahn - Dampf-Zahnradbahn
- Bergbaumuseum Ridnaun Schneeberg
- Musée Des Arômes Et Du Parfum
- Mariazell és környékének legszebb kirándulóhelyei
- Egri vár
- Badesee Rechnitz / Rohonci-tó
- Wörthersee / Wörthi-tó


