© Hetedhétország - Minden jog fenntartva!
Impresszum - Kapcsolat - Partnerek - Médiaajánlat - RSS - Adatvédelem
Ezt láthatja a Navona tér alatt
2014. március 11.
Megnyitották a látogatók előtt a római Navona tér alatt húzódó ókori stadiont, amelyet Domitianus császár emelt az egykori római sportesemények megrendezésére.
Eddig ritkán volt nyitva, most mindennap látogatható Domitianus stadionja. Szombaton este nyolc óráig nyitva tart és éjszaka vezetett látogatásra is lehetőség van.
Öt eurós belépőjeggyel az ókori Róma egyik legimpozánsabb középületének romjait csodálhatjuk meg. A császári stadion 68-ban nyitotta meg kapuit. A kétszázhatvanöt méter hosszú, több mint ötven méter széles ókori sportpálya nem "circus" volt mint a Circus Maximus, hanem stadion, mivel itt nem lóversenyeket, hanem futóversenyeket, birkózást és ökölvívást rendeztek.
Az 5. századig működő Domitianus-stadionba 30 ezer néző fért be.
A templomairól és szőkőkútjairól ismert Navona-tér a stadionra épült rá. A teret övező paloták a stadion nézőterén emelkedtek. A stadion romjai egy 1936-os útépítés során kerültek felszínre, de a Navona tér épületeinek alagsorában is láthatók.
A látogatók előtt most megnyitott stadionszárny négy méteres mélységben van a mai Róma utcaszintjéhez képest.
Népszerű
- Krampuszok riogatnak Ausztriában
- Graz adventi vásárai
- Idén is megépítették a rekorder vörsi betlehemet
- Budapesten idén is elindul az adventi fényflotta
- Gyönyörű gyerekbarát strandok Olaszországban - megmutatjuk a 15 legjobbat
- Idén is megépült a mesebeli Jégtemplom a Tátrában
- Bizarr látványosságok: A leghátborzongatóbb helyek Itáliában
- Flandriában varázslatos adventi fényfesztiválok várják a látogatókat
- Itália legszebb karácsonyi vásárai
- A Hálaadás története és a tökéletes pulyka receptje


