A tenger felé terjeszkedne Monaco

2013. január 4.

print MTI

A tenger felé terjeszkedne Monaco

Hathektárnyi területet tervez elhódítani a tengertől Monaco, hogy így növekedjen a jelenleg mintegy két négyzetkilométeres, azaz kétszáz hektáros miniállam.





A Vatikán utáni második legkisebb állam a Cote d'Azur előtti tengerrészből hódítana el egy darabot.

Egy hasonló terv csábított Monacóba nagy neveket már 2008-ban is, Norman Foster és Daniel Liebeskind sztárépítészek az akkori befektetőkkel 15 hektáros földnyelv kiépítéséről szóló terveket készítettek. A projektet II. Albert herceg akkor a gazdasági válságra való hivatkozással lefújta. "A jelenlegi helyzetben felelőtlen lenne egy ilyen léptékű projekt megvalósítása" - indokolta akkor a herceg döntését egy interjúban.

Az aktuális projekt bemutatásakor Michel Roger monacói kormányfő arról beszélt, hogy Monaco maga mögött hagyta a válságot, ismét stabil alapokon áll. A tervek szerint a part előtt épülne ki az alap: hozzávetőleg egymilliárd euró befektetésével építenek egy talapzatot a tengerbe. Erre húznak fel tíz emeletet, amelyeken luxusapartmanok, üzletek és irodák kapnak helyet. A cél az, hogy "az új partszakasz a tájképnek és a városi identitásnak is megfeleljen".

Mindezt egy befektetőnek kell biztosítania, aki július 23-ig adhatja be pályázatát. Az új negyed 2024-ig készülhet el.

Monacónak már vannak tapasztalatai a területnyerésben, Fontvieille városrészt szinte teljesen a tengertől meghódított területen alakították ki. A hercegség új területének alapkövét 1981-ben rakták le.

Hogy vajon az egyelőre név nélküli új projekt is eljut-e a megvalósítás stádiumába, még környezetvédelmi kérdésektől is függ. Az érintett terület ugyanis közvetlenül Larvotto természetvédelmi terület és a víz alatti barlangokkal tarkított Spélugues között fekszik. Marie-Pierre Gramaglia, a monacói kormány környezetvédelemért felelős tagja szerint a biológiai sokféleség itt meglehetősen nagy, amit védeni és fejleszteni kell.


Kapcsolódó hírek





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play