Trák aranykincsek a Louvre-ban

2015. április 27.

print

Trák aranykincsek a Louvre-ban

A történelmi Trákia aranykincseiből nyílt nagyszabású kiállítás a párizsi Louvre múzeumában.





A történelmi Trákia aranykincseiből nyílt nagyszabású kiállítás a párizsi Louvre múzeumában.

 


A trák királyok eposza, Bulgária régészeti feltárásai című tárlaton 17 bolgár múzeum több mint 1600 műtárgyát láthatja a közönség. A tárlat a Kr. e. 5. és 3. század közötti Trákia történelmét a legjelentősebb törzs, az odrüsz királyság felemelkedésén keresztül mutatja be, amely a politikailag és társadalmilag is több pólusú régióban központi hatalmat épített ki és önálló identitást hozott létre.

 


A kiállítás a trákokat az antik világ olyan egyenrangú szereplőiként mutatja be, mint a görögöket, a makedónokat vagy a rómaiakat.

A Louvre első bolgár és azon belül is trák témájú tárlatának alapvető célja, hogy a régészeti leletek bemutatásán keresztül perspektívába helyezze a Franciaországban kevéssé ismert civilizációt.

 


A négy év előkészület után megnyílt kiállításon a Bulgáriában az utóbbi években előkerült, rendkívül részletes kidolgozottságú régészeti értékek láthatók, köztük III. Szeuthész király (i. e 320-280) életnagyságú, bronzból öntött fejszobra, illetve az ujján talált arany gyűrű. Nemesfém- és cserépedényeket, díszített tálakat, amforákat, vázákat, továbbá aprólékosan megmunkált arany ékszereket, mellvérteket mutatnak be, olyan tárgyakat, amelyek a kultikus temetkezésekkel kerültek a föld mélyére két és fél ezer évvel ezelőtt.

 


A törzsi szerveződésekben élő trákok, akiket erőskezű, aranyban gazdag, harcos arisztokrácia irányított, a modern Románia és Bulgária bizonyos részeire, Görögország északi és Törökország európai vidékeire kiterjedő területen, a görög és a római civilizációk peremén éltek, gyakran keveredve, vagy összetűzésbe keveredve a fejlettebb kultúrákkal, egészen addig, amíg Kr. u. 45 körül be nem olvadtak a Római Birodalomba. Az odrüsz királyság születése és virágzása a perzsák uralma után és a kelták érkezése előtt, Kr. e. 479-től 278-ig tartott.

 


A régészek hatalmas mennyiségű antik műtárgyat fedeztek fel az utóbbi évtizedekben Bulgária trák síremlékeinél. A kutatók a leleteknek köszönhetőn gyarapítják a trák kultúrára vonatkozó ismereteiket, mivel a trákok írott nyelvi forrásokat nem hagytak maguk után.

A tárlat július 20-ig tekinthető meg. 

MTI





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play