A Heathrow korlátozza az induló utasok napi számát

2022. július 13.

print MTI/Hetedhétország.hu

A Heathrow korlátozza az induló utasok napi számát

Nyárra több férőhelyet már nem értékesítenek.

Napi százezerben korlátozta keddtől ősz elejéig az induló utasok napi számát a legnagyobb forgalmú brit repülőtér, a londoni Heathrow a munkaerőhiány és az ebből eredő, időnként súlyos fennakadások miatt. Az üzemeltető kérte a légitársaságokat, hogy a nyári szezonra ne értékesítsenek több férőhelyet Heathrow-ról induló járataikra.

John Holland-Kaye, a legnagyobb brit légikikötő vezérigazgatója az utasokhoz intézett, kedden ismertetett nyílt levelében azt írta: a globális polgári repülési ágazat már kezd magához térni a koronavírus-járványból, de a járvány utóhatásai még mindig nehézségeket okoznak az egész szektornak.

Holland-Kaye szerint az elmúlt négy hónapban olyan ütemben emelkedett az utasforgalom Heathrow-n, mint a korábbi negyven évben összesen.

A London nyugati határában működő repülőtér a vezérigazgató közleménye szerint már tavaly novemberben elkezdte a munkaerő-toborzást, számítva a forgalom nyári felfutására, és a biztonsági ellenőrzés területén július végén már ugyanannyian dolgoznak majd, mint a járvány előtt.

Vannak azonban a repülőtéren olyan kritikus fontosságú működési területek, amelyek továbbra is jelentős munkaerőhiánnyal küzdenek, és ez komoly mértékben korlátozza a repülőtér egészének kapacitásait.

Különösen jellemző a munkaerőhiány a földi kiszolgálásra, amelynek munkavállalói a légitársaságokkal állnak szerződésben - áll a Heathrow vezérigazgatójának keddi nyilatkozatában.

John Holland-Kaye nyílt levele szerint az elmúlt hetekben, amikor a Heathrow-ról induló utasok száma rendszeresen meghaladta a napi százezret, voltak olyan időszakok, amikor a szolgáltatás színvonala elfogadhatatlan szintre süllyedt: hosszú sorok alakultak ki, a segítséget igénylő utasokat csak késedelmesen szolgálták ki, csomagok maradtak le járatokról vagy csak későbbi járatokkal érkeztek meg, alacsony szintű volt a menetrendi pontosság, valamint sok az utolsó pillanatban bejelentett járattörlés.

John Holland-Kaye szerint mindezt több ok idézi elő, köztük az, hogy az utasszám kezdi meghaladni a légitársaságok, a földi kiszolgálók és a repülőtér együttes kapacitásait.

A vezérigazgató szerint a Heathrow-t üzemeltető cég mindezek alapján arra a következtetésre jutott, hogy a légitársaságok, a földi kiszolgáló cégek és

a repülőtér naponta legfeljebb százezer utas indulását tudja biztosítani az idei nyáron, ezért keddtől szeptember 11-ig ezen a szinten korlátozza kapacitásait.

A levél szerint az előrejelzések azt mutatják, hogy a Heathrow-ról induló járatok napi férőhely-kapacitása 104 ezer lesz az idei nyáron, vagyis naponta négyezerrel több a megállapított felső kapacitáshatárnál.

Ezért a cég azt kéri a légitársaságoktól, hogy erre a nyárra több férőhelyet már ne értékesítsenek Heathrow-ról induló járataikra, ezzel is elősegítve a kapacitáshiányból az utasokra háruló következmények enyhítését.

Nagy-Britanniában a jövő hét végén kezdődik a főszezon a kiutazó turistaforgalomban, mivel akkor ér véget az általános és a középiskolákban a tanév.





Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play