» Görögország

» Görögország » Dél-Égei-szigetek » Sziget


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A keresztény hagyomány szerint az Égei-tengeri görög Pátmosz-sziget egy barlangjában írta Szent János a Jelenések, más néven az Apokalipszis könyvét.


Pátmosz kis görög sziget az Égei-tengerben, a Dodekanészosz-szigetcsoport tagja. A legmagasabb pontja a Profíti Ilía, 269 méterrel a tengerszint felett. A két legfontosabb település Szkála, az egyedüli kikötő, és Hóra.

Pátmosz egyik nevezetessége az, hogy szerepel a Bibliában, A jelenések könyvének első részében:

„ „9. Én János, a ki néktek atyátokfia is vagyok, társatok is a Jézus Krisztus szenvedésében és királyságában és tűrésében, a szigeten valék, a mely Páthmósnak neveztetik, az Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért.
10. Lélekben valék ott az Úrnak napján, és hallék hátam megett nagy szót, mint egy trombitáét.”

A Szent Jánosról elnevezett kolostort 1088-ban alapította Szent Krisztodulosz, I. Alexiosz bizánci császár támogatásával. A kolostor helyén korábban egy Artemisz-szentély állt. Az erődítményszerű kolostor és híres könyvtára, valamint a Jelenések barlangja a Világörökség része.

A kolostor Jánosról, a Jelenések könyve szerzőjéről kapta nevét, aki állítólag ezen a szigeten írta művét, a Szentírás utolsó könyvét, s akit a hagyomány az evangélista Szent János apostollal, az egyház egyik oszlopával azonosít.

Az ortodox keresztények - a katolikusokhoz hasonlóan - a Jelenések szerzőjét azonosnak tekintik a János-evengélium írójával, Jézus 12 tanítványa egyikével.

A sziget mintegy ezer lakosának és a kolostorban élő szerzetesnek az élete századok óta szorosan összefügg a János-kolostorral, Görögország egyik legszentebb helyével.

Évente több mint 300 ezer hivő látogat Pátmoszra. A hívőkön kívül az utóbbi években azonban az athéni felső tízezer is kedvet kapott a szigethez.



Tartomány:Dél-Égei-szigetek
Cím:Patmos
GPS: 37° 19′ 29.03268″, 26° 32′ 17.36106″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward