© Hetedhétország - Minden jog fenntartva!
Impresszum - Kapcsolat - Partnerek - Médiaajánlat - RSS - Adatvédelem
Szenzációs felfedezés: Már nemcsak a Trónok harcáról híres ez az andalúz város
2022. május 2.
Több mint kétezer 2000 éves pun nekropolisz romjaira bukkantak.
Az andalúziai Osuna városában csatornázási munkák közben bukkantak egy feltehetően az i.e. 4-5. században használt pun nekropolisz romjaira.
A helyszínen kezdett ásatások eddig nyolc mészkőboltozatos földalatti sírkamrát tártak fel, valamint lépcsőket és egy átriumot, amelyek a feltételezések szerint magasrangú személyek temetkezési helyeként szolgáltak.
Rosario Andújar polgármester a sajtónak arról számolt be, hogy
a felfedezés megváltoztat mindent, amit eddig a város történetéről tudtak, de fordulópontot jelent abból a szempontból is, hogy korábban kizárólag a tengerpart mentén bukkantak hasonló leletre, a szárazföld belsejében még nem.
A 18 ezer lakosú város római kori eredete ismert, számos épületet tártak fel ebből az időszakból, például egy római színházat, amelynek közelében most előkerültek a korábbi érából származó leletek
A Sevillától 86 kilométerre fekvő Osuna közismertségéhez hozzájárult, hogy itt forgatták a Trónok Harca című világsikerű sorozat ötödik évadának egyes jeleneteit.
(Címlapfotó: Osuna (c) wikipedia/Aapo Haapanen)
Kapcsolódó hírek
Népszerű
- Krampuszok riogatnak Ausztriában
- Graz adventi vásárai
- Idén is megépítették a rekorder vörsi betlehemet
- Budapesten idén is elindul az adventi fényflotta
- Gyönyörű gyerekbarát strandok Olaszországban - megmutatjuk a 15 legjobbat
- Idén is megépült a mesebeli Jégtemplom a Tátrában
- Bizarr látványosságok: A leghátborzongatóbb helyek Itáliában
- Flandriában varázslatos adventi fényfesztiválok várják a látogatókat
- Itália legszebb karácsonyi vásárai
- A Hálaadás története és a tökéletes pulyka receptje


