» Ausztria

» Ausztria » Oberösterreich

Weihnachtspostamt / Karácsonyi Postahivatal


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Immár 70. alkalommal nyitja meg kapuit a Karácsonyi Postahivatal Steyrben. A levelek, amelyeket gyermekek a Jézuskának küldenek a világ minden tájáról, Christkindlbe érkeznek a Karácsonyi Postahivatalhoz, és innen megválaszolják őket.


Christkindl Steyr város egyik része, s azonos nevű barokk kegytemplomáról volt híres egészen addig, amíg 1949-ben egy megszálló katona a templomhoz tartozó paplakban saját ötlete alapján nyitotta meg első ízben a karácsonyi postahivatalt. Már az első évben 42 ezer küldeményt kezeltek itt, így aztán a következő évben a posta áttelepült a templom mögötti vendéglőbe. Azóta összesen 78 millió küldemény ment át a kis postán: sokan vonattal, buszokkal érkeznek, hogy itt adják fel karácsonyi üdvözleteiket.

A munkatársak megkülönböztetett figyelmet fordítanak azokra a levelekre, amelyeket gyerekek s nem ritkán felnőttek egyenesen a Christkindlnek, vagyis a Jézuskának címeznek: ezekre a címzett nevében válaszolnak is. "Némelyik gyerek levelét, amelyben családi problémákra, válásra, ilyesmire panaszkodik, maga a helyi pap válaszolja meg, mintegy a címzett hivatalos képviselőjeként" - mondta a karácsonyi postahivatal vezetője.

Kezdetben körülbelül 42.000 levélre és levelezőlapra nyomták rá a különleges pecsétet. Az érdeklődés azonban növekedett, és ma már 16 dolgozó foglalkozik azzal, hogy a világ minden részéről érkező küldeményekre kézzel rányomja a pecsétet. Szezononként már 2 millió levélküldemény hagyja el a karácsonyi postahivatalt.

Aki nem akar, vagy nem tud elzarándokolni Christkindlbe, és mégis ottani postabélyegzővel akarja feladni levelét, annak a küldeményt bélyeg nélkül be kell tennie egy másik borítékba, mellékelnie kell hozzá egy nemzetközi válaszutalványt, és a külső borítékot a Postamt Christkindl címre kell elküldenie.

Ott aztán a 16 munkatárs kinyitja a borítékot, az elküldendő levélre, vagy levelezőlapra ráteszi az osztrák alkalmi bélyeget, lebélyegzi és elküldi a címzettnek.

Karácsonyi üdvözlet küldése a Christkindl-i karácsonyi postahivatalon keresztül:

Küldje el fel nem bélyegzett, megcímzett karácsonyi postáját összegyűjtve egy bérmentesített borítékban a Postamt A-4411 Christkindl címre. A borítékban található levelenként/levelezőlaponként mellékeljenek egy 55 cent névértékű nemzetközi válaszborítékot. A postán a megcímzett karácsonyi leveleket karácsonyi bélyeggel ellátják és visszaküldik a címzetthez.

Gyermeklevelek a Jézuskának

A levelek, amelyeket gyermekek a Jézuskának küldenek a világ minden tájáról, Christkindlbe érkeznek a karácsonyi postahivatalhoz, és innen szabványosan megválaszolják őket. A Jézuska munkájának megkönnyítése érdekében a fenti módon a gyerekek levelükbe megfelelően felbélyegzett és megcímzett nemzetközi válaszborítékot mellékeljenek.

Tartomány:Oberösterreich
Település:Steyr
Cím:A-4411 Christkindl
GPS: 48° 2′ 18.17772″, 14° 23′ 14.11368″
Honlap: http://www.christkindl.at

Még nem érkezett hozzászólás!

Régióválasztó

arrow_upward