» Franciaország

» Franciaország » Normandie » Normandia


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Christian Dior divattervező 1905-ben született Granville-ben egy mosószerekkel foglalkozó nagyiparos családjában. A villa, ahol Dior a gyermekkorát töltötte ma múzeum.


A hely tele van emlékekkel, melyek a korai 1920-as éveket idézik, a korabeli hangulatot élhetjük át a termekben vagy a kertben sétálva.

A kert egész évben nyitva van a közönség előtt és ingyenesen látogatható.

Christian Dior 1905. január 21-én született a normandiai Granville-ben. Gazdag iparos szülei diplomatát szerettek volna belőle faragni, őt azonban kiskorától csak a divat izgatta. Végül műkereskedő lett, de a nagy gazdasági válság idején már lapoknak készített divatrajzokból, főként kalaptervekből élt. 1938-ban alkalmazta Robert Piguet divatháza, a második világháború idején Dél-Franciaországban a jóval ismertebb Lucien Lelongnak dolgozott.

1946-ban Marcel Boussac textilgyáros egy neves divatház kollekciójának megalkotását akarta rábízni, de a felettébb öntudatos Dior ezt csak saját neve alatt vállalta. Így nyílt meg 1947-ben az első Dior üzlet az Avenue Montaigne 30. szám alatt. Rögtön első bemutatója hatalmas szenzáció lett - fura módon azonban nem a hazai, hanem az amerikai újságírók révén. Sikerének titka az volt, hogy megérezte: a nők a háborús évek merev, férfias vonalai után eleganciára vágynak. Lényegében semmi újat nem csinált, csak jókor és okosan váltott stílust, a takarékos idők után szinte pazarlónak tűntek gazdag ruhakölteményei.

A "New Look" keskeny és lekerekített vállakat, hangsúlyozott kebleket, karcsú derekat és hosszú szoknyát jelentett, amiben a nő végre nőnek érezhette magát. Dior évente újabb és újabb tematikus kollekciókkal rukkolt elő, mint a ceruza - avagy H-vonal, A-vonal, Y-vonal. Terveit kifinomult elegancia, ízlésesség és "chic" jellemezte, sokan nem is tervezőnek, hanem egyenesen művésznek tartották. Alig tíz év alatt ismét divatnagyhatalommá tette Franciaországot, a párizsi divat neki (is) köszönhetően lett újra fogalom.

A divatdiktátornak az üzlethez is kiváló érzéke volt, már 1947-ben kölnivel rukkolt elő - a Miss Diorral a divatház minden termét befújták, hogy a hölgyek orrában maradjon az illat. Az árukapcsolás mestereként minden kollekciójában egy modellt valamelyik parfümjéről nevezett el. Ami már csak azért is ügyes húzás volt, mert a méregdrága ruhákat kevesen engedhették meg maguknak, míg a szintén nem olcsó, de gyönyörű formatervezett üvegben árusított kölnikhez sokan hozzájuthattak. Dior és partnere, Jacques Rouet a divatszakmában az elsők között adta "koncesszióba" termékeit, már 1948-ban kihelyezték a CD emblémával ellátott harisnyák, nyakkendők, parfümök, ruhák és kiegészítők, órák és ékszerek gyártását.

Dior 1953-ban alkalmazta asszisztensként Yves Saint Laurent-t, aki mesterének 1957. október 24-i váratlan halála után átvette a divatház vezetését. Saint Laurent méltó utódnak bizonyult, már első, hatalmas feltűnést keltő kollekciójával bevezette a trapéz ruhát. 1960-ban azonban behívták katonának, a seregben idegösszeomlást kapott, helyére Marc Bohan lépett. 1989-ben Gianfranco Ferre lett a vezető tervező, a funkciót 1996 óta John Galliano tölti be. A Dior-ház ma már mamutbirodalom, öt világrészre kiterjedő hálózattal. A Christian Dior luxusipari holding az LVMH divatcsoport anyacége, amely még mindig évről évre növelni tudja nyereségét.



Tartomány:Normandie
Cím:Granville
GPS: 48° 50′ 15.2844″, -1° 35′ 50.2872″
Honlap: http://www.musee-dior-granville.com/

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward