Így védik meg Velencét a tengertől

2013. október 15.

print

Így védik meg Velencét a tengertől

Kisebb fal emelkedett ki a tengerből Velencénél, amikor a várost elöntő ár ellen a Mose mozgó zsiliprendszer első paneljeit tesztelték.





Kisebb fal emelkedett ki a tengerből Velencénél, amikor a várost elöntő ár ellen a Mose mozgó zsiliprendszer első paneljeit tesztelték.

A szombati próba sikeres volt. A lagunák északi részén levő Lido-Tre Porti tengerszakaszon egymás után négy zárókapu emelkedett fel: a négyes, az ötös, a hatos és a hetes számú. Ez volt az első alkalom, hogy a Mose (Modulo Sperimentale Elettromeccanico) névvel ismert kísérleti elektromechanikus modul paneljeinek egy időben való működését tesztelték.

Tíz perc alatt emelkedtek fel, de ha szükség lesz rá, gyorsabban is menni fog - jelentette ki Hermes Redi, a Mosét építő Nuova Venezia konzorcium igazgatója.

Maurizio Lupi olasz közlekedési miniszter elmondta, hogy a Mose 2016. december végéig elkészül. A munka nyolcvan százalékát elvégezték, a több mint ötmilliárd eurós projekt finanszírozásához szükséges pénz 87 százaléka is biztosított. A többi sem fog hiányozni - hangoztatta Lupi, miközben az olasz napilapok arról írtak, hogy a római minisztérium az idei év végéig szükséges négyszáz millió eurót sem képes fedezni.

A Mose alapkövét 2003-ban dobták a velencei tengerbe. Az összesen 78 zárókapuból álló zsiliprendszer feladata a cölöpökre és szigetekre épült műemlék város védelme lesz a gyakori tengerárral szemben. Amikor a vízszint eléri a 110 centimétert, a lagúnák különböző bejáratainál elhelyezett Mose felemelkedik, visszatartva az Adriai-tenger árját.

A zárókapuk tesztjét a No Mose környezetvédők tiltakozása kísérte. A Mose ellenzői szerint a mai napig nem tisztázott a zsiliprendszer környezeti hatása a lagunák növény- és állatvilágára. Azt sem tudni, hogyan történik majd a Mose karbantartása, és a zsiliprendszer mennyire lesz képes alkalmazkodni a folyamatos éghajlati változásokhoz. 





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play