© Hetedhétország - Minden jog fenntartva!
Impresszum - Kapcsolat - Partnerek - Médiaajánlat - RSS - Adatvédelem
Kacsarajongók ünnepelték a Kacsát
2014. augusztus 14.
Több ezer francia autó rajongó gyűlt össze a világ minden tájáról, hogy megünnepelje Citroen klasszikus modelljeit, a Kacsát.
Több ezer francia autó rajongó gyűlt össze a világ minden tájáról, hogy megünnepelje Citroen klasszikus modelljeit, a Kacsát.
A rendezvény neve Euró Citro 2014, a híres Le Mans-i pályán tartották, Nyugat-Franciaországban.
Összesen majdnem 2500 Citroen vett részt, ezek közül több mint 200 a hagyományos Kacsa volt, a Citroen 2CV.
Először Citroen 2CV-t 1948-ban gyártottak, hamar népszerű lett a francia gazdák körében, mert olcsó és tartós volt.

A franciák először a "deuche" becenevet adták neki, mely a "Deux Chevaux"-ból jön, két lóerőt jelent. Az angolok snail-nek azaz csigának becézték, míg a szláv nyelvterületeken a spaček, azaz kis ijesztő terjedt el. Spanyolországban a "la rana" azaz béka, Dániában pedig a Gyngehest, azaz hintaló. Kacsának először a hollandok hívták (eende), ezt vették át a németek (ente), majd mi is.

A fesztiválon több olyan Citroen DS is felvonult, melyet csak 1955 és 1975 között gyártottak, vagyis igazi ritkaság. Sokan mindenidők legszebb autójának tartják. Mikor Párizsban 1955. októberében leleplezték, az első 15 percben már 743 rendelés érkezett, és ez a szám az első nap végére 12 ezerré nőtt.
![]()
Az eseményen néhány múzeumi darab is megjelent, a gyár első autói közül.

A Citroen volt az első nagy sikerű autógyártó Amerikán kívül,1919-ben alapította André-Gustave Citroen.



Népszerű
- Gyönyörű gyerekbarát strandok Olaszországban - megmutatjuk a 15 legjobbat
- Ez az olasz tengerparti város betiltja a dinnyeárusítást pünkösdkor
- Karintia ízei
- Csodaszép a Budai Vár: virágba borult a japán díszcseresznye fasor
- Graz adventi vásárai
- Már 200 éves a „Csendes éj! Szentséges éj!”
- Krampuszok riogatnak Ausztriában
- Húsvéti tűzijáték Firenzében
- Március 15-én először mértek vereséget a kalandozó magyarok felett
- Ezek a legkülönlegesebb húsvéti hagyományok Olaszországban
Mások épp ezt nézik
- A Bécsi Filharmonikusok nyári koncertje
- Grotte de Saint-Cézaire - Szent Cézaire barlang
- Somogyvári Szent László Nemzeti Emlékhely
- Történelmi regatta Velencében
- Château du Hohlandsbourg
- Mariazellerbahn: panorámás vonatút
- Gordes
- Chios
- Villach
- Nemzeti Összetartozás Hídja: Belépők, parkolás, hasznos infók


