© Hetedhétország - Minden jog fenntartva!
Impresszum - Kapcsolat - Partnerek - Médiaajánlat - RSS - Adatvédelem
Szupercuki vadmalacok születtek a Budakeszi Vadasparkban
2018. április 11.

A tavasz immár visszafordíthatatlanul beköszöntött, amit mi sem bizonyít jobban, mint a Budakeszi Vadaspark tavaszi bébibummja.
A kismalacok már elkezdték aktívan felfedezni az őket körülvevő környezetet és alkalmanként a kifutón kívülre is kimerészkednek, ezért a gondozók arra kérik a lelkes látogatókat, hogy bármennyire is kecsegtető, ne próbálják megsimogatni, vagy megfogni őket, mert ezt a kocák zokon veszik.
A szemfüles érdeklődők a csíkos vadmalac sokadalom mellett pihe-puha, örökké virgonc kiskecskékkel, egy karamellszínű őstulok borjúval, muflonbébivel ismerkedhetnek meg.
A muflonok egyébként talán a legéletrevalóbb utódok, hiszen nagyon hamar lábra állnak, születésük után már 10-30 perccel szopnak, sőt 2-3 órával később már a nyájjal tartanak és csak a „betevő falatért” keresik fel az anyajuhokat. A muflonbárányok az első két hónapban csak tejet fogyasztanak, majd fokozatosan áttérnek a felnőtt muflonokra jellemző vegetáriánus étrendre, amit cserjék, lágyszárúak, gombák, és termések alkotnak.
A muflonok szociális állatok, vagyis kifejezetten kedvelik a társaságot, ráadásul nagyon gondoskodó lénynek számítanak: az anyajuh nemcsak saját bárányát, de a csoporthoz tartozó összes kicsit sajátjaként védelmezi. Az utódok és az anyaállatok egyébként hangról és egymás jellegzetes illatáról ismerik fel egymást.
Kapcsolódó hírek
Népszerű
- Friss információk 2023: utazási, közlekedési hírek és benzinárak
- Advent Hallstattban
- Oktoberfest Bécsben
- Gyönyörű gyerekbarát strandok Olaszországban - megmutatjuk a 15 legjobbat
- Nagy bátorság kell Bécs legújabb látványosságához
- Falusi ősz
- Kritikus szintet ért el a poloskainvázió Párizsban
- Gemenc: Indulnak a szarvasbőgés-hallgató túrák
- Hallstatt kitalálta, hogyan védekezzen a turisták támadása ellen
- A cicák világnapján fényképeztük ezt a bokor alatt hűsölő cicát Kisorosziban