© Hetedhétország - Minden jog fenntartva!
Impresszum - Kapcsolat - Partnerek - Médiaajánlat - RSS - Adatvédelem
Budapesti tarvarjakat telepítenek Andalúziába
2021. február 27.
Budapesten született tarvarjakat telepítettek vissza Andalúziába, a városligeti intézményben tavaly kelt fiatal madarak egy spanyolországi visszatelepítési program részeként csatlakoztak vadon élő fajtársaikhoz.
Az íbiszfélék közé tartozó, ma már veszélyeztetett fajnak számító tarvarjút (Geronticus eremita) a Fővárosi Állat- és Növénykertben már évtizedek óta szaporítják. Az itt kikelt madarak közül korábban is voltak olyanok, amelyet egykori élőhelyeikre telepítettek vissza. A tarvarjú egykor az egész mediterrán térségben, így több európai országban is őshonos volt, a középkorban még Magyarországon is előfordult.
Az állatok elterjedési területe eredetileg kiterjedt Észak-Afrikára, a Közel-Kelet egy részére, valamint Európa déli felére is, Spanyolországtól az Alpok mentén át egészen a Balkánig. A madárfaj nagyrészt az emberi tevékenység miatt a legtöbb élőhelyéről teljesen eltűnt. Ma már ezernél is kevesebb vadon élő tarvarjú van az egész világon.
A faj megmentéséhez jelentős mértékben tudnak hozzájárulni azok az állatkertek, amelyek nemzetközi összefogással, tenyészprogramban sikerrel szaporítják ezeket az állatokat. A világ állatkertjeiben összesen mintegy 1300 tarvarjú él, tehát több, mint amennyi a vadon élő egyedek száma.
A Fővárosi Állat- és Növénykert már évtizedek sikerrel szaporítja ezt a ritka madárfajt. Sőt, az itt kikelt fiókák között több olyan is akadt már, amely felnőve olyan helyre került, ahonnan a faj egyedei évszázadokkal ezelőtt eltűntek.
Korábban az állatkert egy ausztriai visszatelepítési programmal működött együtt, legújabban pedig egy spanyolországi kezdeményezéshez csatlakozott. A Proyecto Eremita elnevezésű tarvarjú visszatelepítési program 2003-ban indult azzal a céllal, hogy a dél-európai ország területén egykor őshonosnak számító, de onnan már évszázadokkal ezelőtt eltűnt állatok újra jelen legyenek az Ibériai-félsziget faunájában. A visszatelepítéseknek köszönhetően ma már több mint száz tarvarjú él vadon Andalúzia területén 22 fészkelő párral, amelyek mind állatkertben kelt állatok vagy azok leszármazottai.
(Nyitókép: Tarvarjú (c) wikimedia commons)
Népszerű
- Friss információk 2024: utazási, közlekedési hírek, benzinárak és rendkívüli időjárás
- Advent Hallstattban
- A Napkirály 10 legszebb műve
- Falusi ősz
- Gyönyörű gyerekbarát strandok Olaszországban - megmutatjuk a 15 legjobbat
- Lenyűgöző látvány, amikor 5000 juh indul útnak a dél-tiroli Schnalstal-gleccseren
- Bastille nap: A Bastille lerombolása az önkényuralom végét jelentette
- 666 éve a Magyar Királyságé volt az egész horvát tengerpart
- Lángolnak a hegyek
- A cicák világnapján fényképeztük ezt a bokor alatt hűsölő cicát Kisorosziban
Mások épp ezt nézik
- Firenze legszebb terei
- Városnézés Triesztben
- Veronika kendője: Santuario di Manoppello
- Essigmanufaktur Oswald
- Palazzo delle Esposizioni
- Boldog Özséb-kilátó
- Novi Vinodolski és a hozzá tartozó riviéra
- Szent Péter medence: A legjobb természetes úszómedence
- Mit vigyünk haza egy athéni utazásról?
- Cinque Terre - a világ egyik legszebb partszakasza