© Hetedhétország - Minden jog fenntartva!
Impresszum - Kapcsolat - Partnerek - Médiaajánlat - RSS - Adatvédelem
Két óra alá csökkenhet a Madrid és Barcelona közötti gyorsvasúti menetidő
2025. november 19.
Most a mintegy 620 kilométeres távolságot átlagosan 2 óra 38 perc alatt teszik meg a vonatok, járattípustól függően.
A Madrid és Barcelona közötti gyorsvasúti menetidőt két óra alá csökkentené a spanyol kormány az útvonal modernizálásával - jelentette be Óscar Puente közlekedési miniszter hétfőn Madridban.
A tárcavezető elmondta: az AV350 elnevezésű hároméves projekt lényege, hogy a jelenlegi, óránként legfeljebb 300 kilométeres sebesség helyett a vonatok 350 kilométerrel haladhassanak, amire egyébként a jelenlegi pályaelrendezés lehetőséget is ad. Ennél gyorsabb vonatok a világon csak Kínában közlekednek - mondta a miniszter.
A biztonságos sebességnövelés érdekében speciális talpfákat terveznek telepíteni, amelyek 21 százalékkal csökkentik a gördülőállomány által kifejtett aerodinamikai terhelést.
A spanyol fővárost Barcelonával összekötő gyorsvasútvonalat 2008-ban adták át, az akkori évi 2,2 milliós utasszám mára 15 millió fölé emelkedett. A mintegy 620 kilométeres távolságot átlagosan 2 óra 38 perc alatt teszik meg a vonatok, járattípustól függően.
A közlekedési miniszter beszélt arról is, hogy a spanyol gyorsvasúti hálózat hossza összesen 4091 kilométer - a legnagyobb egész Európában -, amely az elmúlt hét évben bővült 750 kilométerrel.
A Madrid-Barcelona közötti projekt része a teljes gyorsvasúti hálózatot érintő fejlesztési tervnek, amelyben szerepel például egy új állomás építése a madridi agglomerációban található Parlában, hogy így csökkentsék a fővárosi állomások terheltségét, átszállási lehetőséget nyitva Andalúzia felé. Az elképzelések között van továbbá a barcelonai El Prat repülőtér bekapcsolása is a gyorsvasúti hálózatba.
Népszerű
- Gyönyörű gyerekbarát strandok Olaszországban - megmutatjuk a 15 legjobbat
- Lángolnak a hegyek
- Bécsben alpesi forrásvízzel harcolnak a tomboló hőség ellen
- A nyári napforduló éjjelén legendás hegyi tüzek világítják meg Zugspitzét
- Nem lehet büntetlenül strandpapucsban mászkálni a Cinque Terre gyönyörű városkáiban
- Szent Iván-éj – A lángoló folyó
- Graz adventi vásárai
- Már 200 éves a „Csendes éj! Szentséges éj!”
- Ha e-autóval nyaralna, ezen az 5 úticélon nem lesz gondja
- Ezek az európai strandok a legjobb menedékek a nyári hőség elől
Mások épp ezt nézik
- Loser Panoramastrasse
- Giardino degli Aranci
- Brač-sziget
- Túrautak a Lavaux UNESCO-világörökséghez tartozó vidékén
- Középkori városfal és gyilokjáró Budapest belvárosában
- Naturhistorisches Museum / Természettudományi Múzeum
- Prettau / Predoi: Olaszország legészakibb települése
- Residenz zu Salzburg / Hercegérseki Palota
- Weissensee - Európa legnagyobb természetes jégpályája


