» Hollandia

» Hollandia » Utrecht


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

A Cunerakerk a hollandiai Rhenen fő temploma. A középkorban fontos zarándokhely volt. A templom a 8. századtól őrzi Szent Cunera ereklyéit. A torony magassága 81,8 méter.


A legenda szerint Szent Cunera egy yorki hercegnő volt, aki egyedüliként élte túl azt a mészárlást, amelyben a hunok állítólag Szent Orsolyát és tizenegyezer szűz kísérőjét mészárolták le Kölnben a 4. században. A megmenekült lányt Radbod frízek királyának udvarába vitték Rhenenbe, ahol a nép megkedvelte – ezt viszont a féltékeny királyné annyira rossz néven vette, hogy állítólag saját kezűleg fojtotta meg egy kendővel. Ereklyéit a helyi templomban őrizték, bár nagyobb tiszteletet csak a 11. századtól kaptak.

A 15. századi tűzvész után a zarándokok adományaiból kezdték építeni a mai, késő gótikus csarnoktemplomot; a 81,8 méter magas, az utrechti Domtoren mintájára tervezett tornyot 1492 és 1531 között emelték. A reformáció 1580-as győzelme után a templom protestáns kézbe került, Cunera ereklyéit pedig szétszórták – egy részük a németországi Emmerichbe, más részük a Uden melletti Bedafba került, míg a fojtogatásra használt kendőt (amelyről a modern textilvizsgálat kimutatta, hogy valóban 5. századi kopt lenvászon) ma az utrechti Catharijneconvent Múzeum őrzi.

A 17. században a templom rövid ideig királyi udvari kápolnaként is szolgált: 1629-ben Bartholomeus van Bassen építész-festő tervei alapján a szomszédos kolostorépületet télikastéllyá alakították a száműzött cseh király, V. Frigyes (a "Téli Király") és felesége, Stuart Erzsébet számára. A templomot azóta többször is súlyos károk érték – 1897-ben tűz pusztította a tornyot (ekkor Pierre Cuypers tervei alapján új toronysisakot kapott), 1934-ben a tető égett le, 1945-ben pedig bombatalálat érte –, de minden alkalommal helyreállították, és ma is Rhenen főtemplomaként, a régió egyik legmagasabb és legjellegzetesebb építményeként uralja a városképet.



Tartomány:Utrecht
Cím:Rhenen
GPS: 51° 57′ 39.15396″, 5° 34′ 19.99056″

Még nem érkezett hozzászólás!


hirdetés

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

hirdetés
Régszeti és történelmi könyvek

hirdetés

Régióválasztó


hirdetés
arrow_upward