© Hetedhétország - Minden jog fenntartva!
Impresszum - Kapcsolat - Partnerek - Médiaajánlat - RSS - Adatvédelem
Vespasianusról nevezik el a WC-ket Rómában
2012. augusztus 7.

A városközpont tizenkét pontján létesítenek új nyilvános illemhelyet, ott, ahol a legtöbb turista fordul meg, köztük a Spanyol-lépcsőnél, a Vatikán közelében, a lateráni Szent János bazilikánál.
Megkezdik Rómában a régóta tervezett nyilvános illemhelyek építését - jelentette be az olasz főváros polgármesteri hivatala.
A városközpont tizenkét pontján létesítenek új nyilvános illemhelyet, ott, ahol a legtöbb turista fordul meg, köztük a Spanyol-lépcsőnél, a Vatikán közelében, a lateráni Szent János bazilikánál - közölte a sajtóval Antonio Gazzellone, a római önkormányzat idegenforgalmi felelőse.
Gazzellone abszurdnak nevezte, hogy az évente közel harmincmillió turistát fogadó Rómában eddig nem voltak jól működő utcai illemhelyek. A látogatóknak a presszókba bekéredzkedve vagy a múzeumokban kellett mosdót keresni, végszükség esetén az utcán végezték dolgukat.
"A tisztán tartott nyilvános illemhely elengedhetetlennek számít egy modern nagyvárosban" - fogalmazott Gazzellone.
Szeptembertől kezdődik a nyolcszögletes alaprajzú, harmincnyolc négyzetméteres illemhelyek építése. A mosdók mellett idegenforgalmi információs központ is működik majd.
A vécékre kiírt közbeszerzési pályázat szerint az illemhelyek üzemeltetői tizennyolc évre vehetik bérbe a létesítményt, és angolul beszélő alkalmazottakat kell felvenniük.
A polgármesteri hivatal azt is megszabta, hogy az illemhely használata személyenként egy euróba kerülhet.
Az eddig az önkormányzat által fenntartott utcai illemhelyek egyenként évi ötvenötezer euróba kerültek anélkül, hogy minőségi szolgáltatást nyújtottak volna. Az új vécékkel Róma pénzt is megtakarít - mondta Gazzellone.
Az új nyilvános WC-k a Vespasiani nevet kapják, a 69-79 között uralkodó Titus Flavius Vespasianus császárról, aki elsőként adóztatta meg a római illemhelyeket.
Népszerű
- Lángolnak a hegyek
- Szent Iván-éj – A lángoló folyó
- A nyári napforduló éjjelén legendás hegyi tüzek világítják meg Zugspitzét
- Gyönyörű gyerekbarát strandok Olaszországban - megmutatjuk a 15 legjobbat
- Friss információk 2025: utazási, közlekedési hírek, benzinárak és rendkívüli időjárás
- A Napkirály 10 legszebb műve
- Látványos farsangi szokások Ausztriában
- Sikerült megtisztítani a Großglockner alpesi panorámautat a hótól - kiderült, mikortól járható
- Már 200 éves a „Csendes éj! Szentséges éj!”
- Dürer híres nyulának egy macska volt a modellje