Téli szezonnyitók Ausztriában 2010

2010. október 5.

print

Téli szezonnyitók Ausztriában 2010

Voltak idők, amikor a téli szezon egész egyszerűen mindenhol december 21-én vette kezdetét. Mára Ausztria különböző régióiban és síparadicsomaiban a legkülönbözőbb időpontokban tartják a téli szezonnyitókat és jelzik ezzel a síszezon kezdetét.





Voltak idők, amikor a téli szezon egész egyszerűen mindenhol december 21-én vette kezdetét. Mára Ausztria különböző régióiban és síparadicsomaiban a legkülönbözőbb időpontokban tartják a téli szezonnyitókat és jelzik ezzel a síszezon kezdetét.

A visszaszámlálás már megkezdődött, a Salzburg tartományban található Obertauernben ráadásul a szó szoros értelmében: itt ugyanis november 25-től december 12-ig az előző évek példájához hasonlóan 2010-ben is megrendezésre kerül a Nemzetközi Sívisszaszámlálás, amelynek keretén belül „Legendák a havon” mottóval egyedülálló showműsorokkal és programokkal harangozzák be a téli szezont. November 27-én a „Söhne Mannheims” együttes szabadtéri koncertje nyitja meg a rendezvénysorozatot, amelyet december 7-én a „DIE SEER” nevű osztrák „kultband” fellépése követ, december 11-én pedig a „Guildo Horn & die orthopädischen Strümpfe” elnevezésű csapat gondoskodik a humorral fűszerezett zenei szórakoztatásról.

A zene országában a téli szezonnyitók is elképzelhetetlenek élő koncertek nélkül. A Wilder Kaisernél található Söllben a „Die jungen Zillertaler” nevű zenekar, amely 2010. december 10-én koncertjével feledteti a hétköznapok gondjait, és ideális ráhangolódásként szolgál az osztrák rádió, az Ö3 partijára, amely szombaton gondoskodik a megfelelő hangulatról. A Wilder Kaiser környékén, Ausztria legnagyobb egybefüggő síterepén vasárnapig tehát mindenki, mindenhol ünnepel.

A téli szezonnyitókat természetesen ott rendezik meg legkorábban, ahol mindig elegendő hóra lehet számítani – vagyis a gleccsereken. Ilyen például a "Kaunertal szezonnyitó” Tirol legfiatalabb geccserén, ahová 2010. október 15. és 17. között minden este összesen 3000 résztvevőt várnak. A szórakoztatásról a legjobb DJ-k, zenekarok és filmvetítések gondoskodnak. Ebben az évben a szezonnyitó 25. jubileumi évfordulóját, a kaunertali gleccservasút pedig 30. évi fennállását ünnepli – 2 okkal több az ünneplésre.

A napfényes Karintiában is már októberben indul a téli szezon. A Mölltali-gleccseren a türelmetlenkedők már október 23. és 26. között a „Mölltal Opening”-en, 28. és 31. között pedig a „Powder Opening”-en élvezhetik a tél nyújtotta kikapcsolódási lehetőségeket. Kellő mennyiségű és intenzitású éjszakai programot elsősorban a novemberben megrendezésre kerülő többnapos partik garantálnak. A zenei kínálat és a szórakoztató programok mellett a legújabb sporteszközök ingyenes tesztje is kötelező elemnek számít egy jól sikerült szezonnyitón.

Téli szezonkezdés 2010. december 4-én szupersztárokkal a Schladming–Dachstein üdülőrégióban: fellép Ke$ha és a OneRepublic.

A tél beköszöntét tehát kellőképpen megünneplik Ausztriában. De mi történik, ha vége a szezonnyitóknak? Akkor jöhetnek a további programok és rendezvények. Valamennyit felsorolni reménytelen próbálkozás lenne, hiszen Ausztriában a téli szezon alatt versenyek, koncertek és partik egész sora várja a különböző sírégiókba érkező vendégeket.

Téli szezonnyitók Ausztriában 2010-ben:

Karintia

  • Mölltal Opening 2010.október 24-26.


Salzburg tartomány

 

  • WhiteSstart Kitzsteinhorn 2010.november 6.-7.
  • Internationaler Skicountdown Obertauern 2010.november 25.-december 12.


Stájerország

  • Schladming Night Ski Festival 2010.december 3.-8.


Tirol

  • Kaunertal Opening 2010.november 15.-17.
  • Pitztal: Tirols höchstes Gletscherfest 2010.október 23.-24.
  • MAXXX Mountain Gletscherstart Sölden 2010.október 8.-10.
  • Hotzone.tv Opening in Hintertux 2010.október 1.-3.
  • Winteropening Obergurgl 2010.november 18.-28.
  • Winter-Opening Schlick 2000 Stubaital 2010.december 10.-12.
  • Pow(d)er Weekend am Hintertux 2010.október 1.-3.

 





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play