© Hetedhétország - Minden jog fenntartva!
Impresszum - Kapcsolat - Partnerek - Médiaajánlat - RSS - Adatvédelem
Velencében utolsók a turisták
2016. július 18.

A turisták előtt szállhatnak fel a helyiek és a városban dolgozók a velencei vízibuszokra júniustól - jelentette be Luigi Brugnaro, a város polgármestere.
Először nyolc vaporetto-megállóban - többek között a Santa Lucia vasútállomásnál, a Rialtónál és a Szent Márk téren - vezetnek be elsőbbségi sort, amelyet a helyieknek és a Velencében dolgozók használhatnak a Venezia Unica Oro elnevezésű kártyával.
A kártyával 1,50 eurót fizetnek a 75 percig érvényes menetjegyért. A turistáknak ugyanezért 7,50 eurót kell fizetniük, és csak "másodikként" szállhatnak csak fel a vízi járművekre.
"Velence így élhetőbb lesz a helyiek számára" - hangoztatta Luigi Brugnaro. A tömegközlekedés Velence régi problémája: tavaly 77 millió utas használta a vaporettókat. Közöttük volt a Velencében élő 55 ezer lakos és a városba érkezett több tízmillió turista is, akinek többsége bőröndökkel, hátizsákokkal száll fel az egyébként is tömött vízibuszokra. Az idei húsvét szombat-vasárnap 300 ezren utaztak vaporettón.
A polgármester nem elsőként próbálkozik a tömegközlekedési problémák megoldásával: elődjei 2007-ben és 2013-ban is két külön vaporetto-vonalat igyekeztek bevezetni, egyet a helyiek, egyet a turisták számára, minden alkalommal sikertelenül. A velencei megállók ugyanis túl szűknek bizonyultak a kettős járatokhoz.
Kapcsolódó hírek
Népszerű
- Krampuszok riogatnak Ausztriában
- Friss információk 2023: utazási, közlekedési hírek és benzinárak
- Itália legszebb karácsonyi vásárai
- Graz adventi vásárai
- Idén is megépült a mesebeli Jégtemplom a Tátrában, már látogatható
- A festői zalai erdőket szeli át a kerékpárút
- Gyönyörű gyerekbarát strandok Olaszországban - megmutatjuk a 15 legjobbat
- Budapesten idén is elindul az adventi fényvillamos
- Dél-Tirolnál nincs jobb hely a karácsonyi varázslat megtapasztalásához
- Bizarr látványosságok: A leghátborzongatóbb helyek Itáliában