© Hetedhétország - Minden jog fenntartva!
Impresszum - Kapcsolat - Partnerek - Médiaajánlat - RSS - Adatvédelem
Rekordot döntött a Colosseum
2016. január 1.

A tavaly eladott több mint 6,6 millió belépőjeggyel a római Colosseum lett a világ második leglátogatottabb régészeti helyszíne.
Csak a kínai Nagy Falat keresték fel többen, ott több mint tíz millió látogató volt.
Az olasz főváros központjában emelkedő Colosseum valójában a Forum Romanum és a Palatinus-dombon található császárpaloták alkotta közös régészeti park része. A 81-ben megnyitott ókori amfiteátrum olasz és külföldi látogatóinak többsége a másik két helyszínt is bejárta Rómában. 2014-ben több mint 5,7 millió turista kereste fel a Colosseum-Forum Romanum-Palatinus területét.
Francesco Prosperetti, a Colosseum régészeti felügyelője elmondta, a rendkívül magas látogatói létszám annál is inkább rekordnak számít, mivel a terrorizmustól való félelem, a fémdetektoros ellenőrzés miatt lassított bejutás, valamint a Colosseum dolgozóinak gyakori sztrájkjai sem rettentették el az érdeklődőket. Prosperetti szerint a Colosseum 2014-ben megkezdett restaurálása is jelentősen hozzájárult a látogatottság növeléséhez. A tervek szerint idén véget érő helyreállítást Diego Della Valle olasz vállalkozó finanszírozza 25 millió euróval. A Colosseum lett a 2024-es olimpiai játékokra pályázó Róma városának jelképe is.
Francesco Prosperetti ugyanakkor bejelentette, hogy korszerűbb jegyfoglalási rendszerrel és új útvonalakkal igyekeznek "jobban szétosztani" a Colosseumra kíváncsiak tömegét, mivel az ókori műemlék nem bír el ennyi látogatót. Éppen ezért minél előbb új régészeti látványosságok, többek között a 2000 óta zárva tartó Domus Aurea, Nero császár Aranypalotája megnyitására készülnek. A tervek között szerepel egy étterem megnyitása a Palatinus-dombon és egy kávéház a Forum Romanumon.
Kapcsolódó hírek
Népszerű
- Lángolnak a hegyek
- Szent Iván-éj – A lángoló folyó
- A nyári napforduló éjjelén legendás hegyi tüzek világítják meg Zugspitzét
- Gyönyörű gyerekbarát strandok Olaszországban - megmutatjuk a 15 legjobbat
- Friss információk 2025: utazási, közlekedési hírek, benzinárak és rendkívüli időjárás
- A Napkirály 10 legszebb műve
- Látványos farsangi szokások Ausztriában
- Sikerült megtisztítani a Großglockner alpesi panorámautat a hótól - kiderült, mikortól járható
- Már 200 éves a „Csendes éj! Szentséges éj!”
- Dürer híres nyulának egy macska volt a modellje
Mások épp ezt nézik
- Hochoetz nyáron / Acherkogelbahn
- Burg Eltz
- Agatha-Christie-Weg
- Csillaghegyi strand
- Piazza della Minerva - A téren Bernini híres elefántja
- A Bajor Alpok 10 kihagyhatatlan látnivalója
- Comói-tó / Lago di Como - Látnivalók és nyaralási tippek
- Gödöllő
- Vienna Design Week
- Őshonos erdő és tanösvény az érdi Beliczay-szigeten