» Ausztria

» Ausztria » Burgenland


Értékeld Te is:

Az 1200-as években épült lovagvárban megtekinthetjük a lovagtermet, fegyverraktárat, a várkonyhát, a börtönt. A várban él Közép-Európa egyik legnagyobb denevér kolóniája.


Léka vára büszke tulajdonosok és uralkodók hosszú történetére tekint vissza, de olyan misztikus és legendás tulajdonosok is jelen voltak itt, mint a templomos lovagok vagy a vérszomjas Báthory Erzsébet grófnő.

A vár az 1200-as évek elején királyi várként épült az osztrák betörések ellen, mint a völgy záróerődítménye. Később a Csákok, majd 1270-től Kőszegiek birtoka volt. A tatár ostromnak ellenállt, az osztrák-magyar határharcokban fontos szerepe volt.

A 14. század elején a Kőszegiektől Károly Róbert király elvette. 1390-ben a Kanizsaiak kapták királyi adományként. 1406-ban elfoglalta az osztrák herceg, de 1409-ben visszavették. 1513-ban II. Ulászló monyorókeréki Erdődy Péternek adományozta, de két évvel később már újra a Kanizsayaké volt.

A Nádasdy család 1535-ben házassággal, Kanizsay Orsolya hozományaként szerezte meg, és sokat épített rajta. 1605-ben a török eredménytelenül ostromolta. 1636-ban Nádasdy Ferenc felépíttette az alsóvárat, amely ma szálloda.

A vár kútját Nádasdy Tamás ásatta, ő alakíttatta ki a földalatti börtönt és megújíttatta a lakóhelyiségeket, valamint a konyhát is. Nádasdy Ferenc 1669-ben elővárat építtetett hozzá, de ő maga már nem a várban lakott. A várban ekkor már csak a szolgálónépek és az uradalmi tisztviselők éltek. A fellegvár gyakorlatilag raktárépületként szolgált, ahol többek között lőport tároltak. A lovagterem készletraktárként működött. A kápolna alatt a Nádasdyak családi sírboltot alakítottak ki, de később mégis a plébániatemplom sírboltjába temetkeztek.

1676-ban Nádasdy Ferenc kivégzését követően az Esterházyak szerezték meg, Esterházy Pál ugyanis Nádasdy sógora volt. Az I. világháború alatt egy hadifogoly orosz tábornok lakott a várban.

A vár az 1906-os és 1956-os helyreállításoknak köszönhetően ma is teljes épségben áll, de berendezése 1945-ben nagyrészt megsemmisült. 1968-ban Paul Anton Keller osztrák író vásárolta meg, aki a fellegvárban gyógyintézetet, az elővárban pedig panziót alakított ki. 1980-óta a Prof. Paul Anton Keller-Alapítvány tulajdonában van. Az alapítvány vagyonából az épületeket fokozatosan renoválták, történeti múzeumot, koncerttermet alakítottak ki.

Restaurálták a gótikus várkápolnát (13. századból származó freskótöredékek maradtak fenn) és a lovagtermet. Vendéglőt, vendégszobákat, szállodát létesítettek benne. A várban természetrajzi múzeum is működik, melyet Huszty Ödön ornitológus hercegi magántitkár alapított.

A vár egyik érdekessége a "Kultusz terem". Ezt a késő gótikus időkből való, téglalap alaprajzú, félköríves apszissal záruló, föld alatti csarnokot, egyetlen mennyezeti nyílás világítja meg. A feltételezések szerint a Johannita lovagrend tagjai találkoztak itt titkos összejöveteleken. Közvetlenül a mennyezeti nyílás alatt egy szabályos köralakú mélyedést találtak a sziklában. Csillagászati kutatásokat is feltételeznek ebből, mivel az év meghatározott napján egy bizonyos csillagkép a mennyezeti nyíláson keresztül bevilágított a terembe, közvetlenül a kerek medencébe.

A vár másik érdekessége, hogy előszeretettel látogatják denevérek. A denevérek annyira hozzátartoznak a várhoz, hogy külön kiállítást szenteltek nekik, melyen igyekeznek közelebb hozni őket a gyerekekhez, akik így megismerhetik a denevérek különleges életmódját.

Kiállítások (vezetések)

  • „Templomos lovagok”
  • „Báthori Erzsébet vérgrófnő” (magyar)
    Időszaki kiállítás denevérekről „Az éjszaka barátai” címmel (magyar)
  • Átalakított „Fegyvertár élmény” gyerekeknek (magyar)
  • „Kínzókamra”
  • „Romokból lovagvár”
  • „Prof. Paul Anton Keller múzeum”

Várbelépő 2021-ben

Felnőtt: 9 euró
Tanuló: 16 éves kortól 7 euró
Nyugdíjas: 7 euró
Gyermek/Tanuló (6-16 év): 4 euró
Családi jegy: 21 euró

Történelmi vártúra idegenvezetővel magyarul (15 fő-től, előzetes bejelentkezés alapján): Felnőtt 3,00 euró és gyerek 3 euró



Tartomány:Burgenland
Település:Lockenhaus
Cím:7442 Lockenhaus, Günsersstraße 5
GPS: 47° 24′ 14.23278″, 16° 25′ 27.72444″
Honlap: http://www.ritterburg.at

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward