Átalakítják a Notre Dame környékét - ez az oka

2022. július 1.

print MTI/Hetedhétország.hu

Átalakítják a Notre Dame környékét - ez az oka

2024-ben érdemes lesz Párizsba utazni.

 




Bas Smets belga tájépítészt bízta meg a párizsi önkormányzat a Notre Dame környékének átalakításával: a székesegyház előtti tér parkosításával és az építmény homlokzatának kihangsúlyozásával.

Anne Hidalgo főpolgármester hét eleji sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a közbeszerzési pályázat utolsó fordulójába jutott négy építésziroda közül az önkormányzat által megbízott zsűri a párizsi egyházkerülettel és a Notre Dame-ért felelős állami intézménnyel közösen a belga építészirodát bízta meg a székesegyház környékének átalakításával.

A tervek alapján a Notre Dame mentén fákkal övezett hosszú árnyékos sétányokat alakítanak ki, ahol a látogatók a nagy melegben is kellemes körülmények között tekinthetik majd meg az építményt. A templom előtti, jelenleg lebetonozott téren pedig fákkal övezet füves terület lesz.

Mindennek köszönhetően a homlokzat és az üvegablakok jobban ki fognak emelkedni a környezetből.

A templom mögötti területen, ahol jelenleg bokrok és kordonok veszik körbe a székesegyházat a Szajna irányában, egy füves játszótér lesz, ahonnan a gótikus épület támpilléreire és az üvegablakokra a korábbiaknál jobban rá lehet majd látni.

Az átalakítás egyik célja a zöld felületek növelése "mikroklímák" kialakításával a templom körül, a klímaváltozás és az egyre gyakoribb kánikulák kivédésére. A látogatók hűsítésére vizes részeket is kialakítanak a parkosítás során. Az esővizet a katedrális tetejéről a templom alagsorába vezetik, ahonnan a füvesített lejtőkön a parkba párologtatják, így a felszínen 10 Celsius-fokkal csökkenhet a hőmérséklet.

"Elképzelésünk szerint a nagyon urbanisztikus formákat klimatikus formákká alakítjuk át" - mondta a bemutatón Bas Smets. "Egész Párizs számára fontos dolgot valósítunk meg. Bebizonyítjuk, hogy a város többi része is adaptálható" - tette hozzá.

A Notre-Dame körül összességében 36 százalékkal fog nőni a zöldfelületek területe több mint 130 fa ültetésével, de a tervek szerint egyik sem fogja elvenni azt a kilátást, amelyet a Szajnát átszelő hidak kínálnak a templomra.

A jelenleg kihasználatlan 3 ezer négyzetméteres földalatti parkolót fogadóközponttá alakítják át a látogatók számára, ahol csomagmegőrző, kávéház, könyvesbolt is nyílik. Innen lesz megközelíthető a Notre-Dame régészeti kriptája, és lesz egy kijárat a Szajna irányába is.

A beruházás 50 millió eurós költségeit teljes egészében a párizsi önkormányzat állja.

Az átalakítás 2027-re készül el teljesen, de a parkosított részt már 2024 második felében igénybe vehetik a látogatók, ugyanakkor, amikor befejeződik a templomnak a 2019-es tűzvészt követő helyreállítása.

A székesegyházban 2019. április 15-én csaptak fel a lángok, elpusztítva a tetőzetet és a huszártornyot. Emmanuel Macron elnök akkor ígéretet tett arra, hogy a székesegyházat öt éven belül helyreállítják, de ezt a határidőt több hátráltató tényező, köztük az elhúzódó ólommentesítés és a pandémia okozta leállások miatt valószínűleg nem tudják tartani.

A tűzvészt megelőzően évente csaknem 12 millióan keresték fel a Notre Dame-ot, ahol 2400 misét és 150 koncertet tartottak minden évben.


Kapcsolódó hírek





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play