Hieronymus Bosch a középkor alkonyán, az újkor hajnalán a korabeli Európa egyik leggazdagabb államában, a Burgundiai Hercegségben született. Ebben az átmeneti korban közkeletű vélekedés volt, hogy rövidesen bekövetkezik az Antikrisztus eljövetele, majd a végítélet, ezért a korabeli embert élénken foglalkoztatta a lélek túlvilági sorsa – ez a szorongó, apokaliptikus légkör hatja át Bosch minden ismert festményét, a leghíresebb "Gyönyörök kertje" triptichontól a démoni, groteszk lényekkel teli "Szent Antal megkísértéséig".
's-Hertogenbosch (közismert nevén Den Bosch, jelentése "a herceg erdeje") 1185-ben kapta városi rangját Brabanti I. Henrik hercegtől, aki egy közeli vadászkastélyáról nevezte el a települést. A 15-16. század fordulóján, a virágzó textil- és posztóipar felfutásának köszönhetően a jelenkori Hollandia területének második legnagyobb települése lett Utrecht után – ez a jólét finanszírozta a monumentális Szent János-székesegyház (Sint-Janskathedraal) felépítését, amely 1380 és 1530 között épült brabanti gótikus stílusban, és ma Hollandia legnagyobb katolikus temploma. A várost 1559-ben önálló püspökség székhelyévé is tették.
A nyolcvanéves háború idején a város stratégiai fekvése miatt többször ostrom alá került: Orániai Móric herceg kétszer (1601, 1603) sikertelenül próbálta bevenni, végül 1629-ben Frigyes Henrik herceg foglalta el a spanyoloktól. A belváros mai napig őrzi a középkori utcahálózatot, a Binnendieze nevű, egykor a város életerét adó, ma is hajókázható csatornarendszert, valamint a 13. századi de Moriaan épületet, Hollandia legrégebbi téglaépületét. A főtéren, a városházával szemben Hieronymus Bosch szobra áll, míg a festő egykori háza is látogatható a piactéren – 2016-ban a világ nagyszabású ünnepségekkel emlékezett meg a festő halálának 500. évfordulójáról.
|
Értékeld te is!