© Hetedhétország - Minden jog fenntartva!
Impresszum - Kapcsolat - Partnerek - Médiaajánlat - RSS - Adatvédelem
A Szent Kapu hagyománya
2024. december 24.
A Szent Kapu hagyományát 1288-ra vezetik vissza.
A Szent Péter-bazilika szent kapuját tíz év után először karácsonykor, a jubileumi szentév kezdetekor Ferenc pápa nyitja ki.
A kapu még be van zárva, belülről be is van falazva. A kapunyitás előtti napokban lebontják a falat, amelyet a legutóbbi Szentévben, 2016-ban emeltek. Bontáskor a falból előkerül majd az a kis díszláda is, amelyben többek között a kapu kulcsait őrzik.
A kereszténység központi templomának számító Szent Péter-bazilika homlokzati csarnokának legszélén található a Szent Kapu. A kapu bronzborítása 1950-ben készült.
Első látásra nem különbözik a többi hatalmas kaputól, csak annyiban, hogy az év minden napján zárva van. A Szent Kapu kizárólag a szent évben tart nyitva, akkor haladnak át rajta a zarándokok, a szent év végén ismét bezárják, és újra befalazzák.
A Szent Péter-bazilika szent kapujának megnyitásával veszi kezdetét a Szentév, amelyet a hagyomány szerint minden huszonötödik esztendőben tartanak meg.
Ferenc pápa december 24-án este, hosszabb szertartás keretében nyitja majd meg a kaput.
2000-ig a bazilika szent kapuját a mindenkori pápa a szent év megnyitásakor egy kisebb kalapáccsal törte át. Ez 1975-ben majdnem balesetet okozott, mivel korabeli beszámolók szerint VI. Pál pápa kalapácsütéseire a téglafal darabokra tört, és a törmelékek a pápa testi épségét veszélyeztették.
II. János Pál pápa egyszerűsítette és felgyorsította a kapunyitást: 2000-től kezdve a kaput elzáró falat kőművesek korábban lebontják, így a pápa a kalapáccsal jelképesen csak megkopogtatja a Szent Kaput, de kezével tárja ki. Így tett Ferenc pápa is a 2015-ben kezdődött rendkívüli szent évben.
A szent kapu hagyományát 1288-ra vezetik vissza, amikor V. Celesztin pápa szent kaput nyittatott a közép-olaszországi L’Aquila városában, a Santa Maria di Collemaggio-bazilikában. A kapun történő áthaladással a hívők Perdonanzát, vagyis bűnbocsánatot kaptak, amellyel teljes búcsút lehetett nyerni.
Rómában elsőként a lateráni Szent János-bazilikában nyitottak Szent Kaput 1423-ban, majd 1500-tól a Szent Péter-bazilikában. A világ számos részén van Szent Kapu, és a 2015-ös Szentévben az összeset egymás után megnyitották.
Ferenc pápa december 24-én a Szent Péter-bazilika kapuját nyitja meg, december 26-án pedig a római Rebibia-börtönben teszi ugyanezt egy ott felállított, jelképes Szent Kapuval.
December 29-én a lateráni Szent János-bazilika, január elsején a Santa Maria Maggiore, január 5-én a városfalakon kívüli Szent Pál-bazilika Szent Kapuját nyitják meg. Utóbbiakban a bazilikák főpapjai nyitják meg a kapukat.
Vízkeresztkor zárul be az utolsó Szentkapu
Ferenc pápa 2024 karácsonyán nyitotta meg a rendes szentévet, amelyet az egyház minden huszonötödik évben tart meg. A szentév a Szent Péter-bazilika szent kapujának bezárásával ér véget. A jubileumi szentév lezárásán XIV. Leó pápa behajtja a Szent Péter-bazilika szentkapuja szárnyait január 6-án. A kaput a következő napokban befalazzák.
A szertartás menetét utoljára 1975-ben szabályozták, majd a 2000-es szentévben II. János Pál pápa tovább egyszerűsítette. Utóbbi szerint a pápa a szentév lezárásakor a kezével behajtja a bazilika szent kapujának bronz szárnyait. A szent kaput korábban azonnal be is falazták: erre a következő tíz napban kerül majd sor. A falban fémhengert helyeznek el, amely a szentév lezárására vonatkozó dokumentumot, a szentévben kiadott pápai érméket, valamint a bezárt szent kapu kulcsait tartalmazza. Utoljára a Szent Péter-bazilika szent kapujának szárnyait Ferenc pápa hajtotta be a 2016-os rendkívüli szentév végén.
A szentév mostani lezárása a bazilika előcsarnokában, a szent kapu előtt kezdődik. Felcsendül a szentév himnusza, majd XIV. Leó pápa a szentkapu küszöbén letérdelve imádkozik. Végül becsukja a kaput, és a bazilikába megy, ahol bemutatja a Vízkereszt napján hagyományos ünnepi misét.
A Szent Péter-bazilika szentkapuja 1950-ben készült, és bronz domborműi az újszövetség jeleneteit ábrázolják. A kaput kizárólag a szentévek alatt tartják nyitva. A következő szentév dátumát a pápa hirdeti meg.
Kapcsolódó hírek
Népszerű
- Már 200 éves a „Csendes éj! Szentséges éj!”
- Graz adventi vásárai
- Vízkereszt / Epifania
- Krampuszok riogatnak Ausztriában
- Gyönyörű gyerekbarát strandok Olaszországban - megmutatjuk a 15 legjobbat
- „Alles Walzer!” Szilveszter
- Friss információk 2025: utazási, közlekedési hírek, benzinárak és rendkívüli időjárás
- Itália legszebb karácsonyi vásárai
- Bizarr látványosságok: A leghátborzongatóbb helyek Itáliában
- Év kilátója 2025: Csodaszép a panoráma a Zengő 7 emeletes kilátójából
Mások épp ezt nézik
- Wengen - Jungfrau síterep
- Monasterio de Piedra
- Fonyódi Kolbászfesztivál 2026
- Strandbad Illmitz am Neusiedlersee
- Unter den Linden
- A 10 legfontosabb múzeum Budapesten
- Balatonfüredi Borhetek
- 10 kötelező látnivaló Berlinben
- Santa Maria della Vittoria - Szent Teréz extázisa Rómában
- Erlebnisbad Lockenhaus


