Beckó vára

A Vág fölé magasodó, ötvenméteres sziklaszirten álló Beckó vára már messziről uralja a tájat. Szlovákia nyugati részének egyik legősibb erőssége nemcsak hadtörténeti emlék, hanem legendák és drámai fordulatok színtere.

A monda szerint a várat a 12. században Stibor vajda építtette udvari bolondjának, Beckónak – innen a régi magyar név: Bolondóc. A történészek azonban ennél is régebbre nyúlnak vissza: a helyszínen már a Nagymorva Birodalom idején állhatott erődítés. Az első írásos említés 1229-ből származik, Bolondus néven, és a vár 1241-ben a tatárjárás idején is ellenállt már javában a mongol seregeknek.

Mondjuk, elnézve hol magasodik, nem csoda, hogy sosem vették be ellenséges seregek: nyilván a vár alá került először egy felderítő örs, meglátták, hol, milyen magasságban, micsoda megközelíthetetlen helyen terpeszkedik az építmény, és már mentek is vissza a seregük parancsnokához a hírrel: uram, ezt a várat az támadja meg, akinek két anyja van, mert ez az erődítmény gyakorlatilag bevehetetlen, még súlyos véráldozatok árán sem lesz a miénk.

A háborítatlan magasságban álló vár birtokosa volt többek között Csák Máté is, majd királyi várként szolgált, később a Luxemburgi Zsigmondhoz hű Stibor-család kezébe került. A 16–17. század viharaiban a törökök és a kurucok sem tudták bevenni, nyilván hasonló okok miatt, mint a korábbi hódítók. A sors fintora, hogy nem ostrom, hanem egy közönséges 1729-es tűzvész pecsételte meg a sorsát, többé nem is építették újjá.

A háromudvaros fellegvár egykor kovácsműhellyel, lovardával, reneszánsz palotaszárnnyal és pazar lovagteremmel rendelkezett. Fénykorában 30–80 fős helyőrség élt falai között. A középkori mindennapok kemények voltak: a katonák 30 kilogrammos páncélt viseltek, a víztől (kórokozók, baktériumok, nyavalyák) való félelem miatt inkább gyenge minőségű, 5–6 százalékos bort vagy sört kortyolgattak egész nap – még a Várban élő gyerekek is.

A vár alatti települést 1332-ben említik először, 1520-ban vásártartási jogot kapott. 1689-ben ferences kolostor épült, 1674-től jelentős zsidó közösség is élt itt, ma is áll az egykori zsinagóga és látogatható az ősi zsidó temető. A „horkoló sárkány” legendája pedig a vár alatti vizekhez kötődik – a helyiek szerint egykor szörnyeteg lakta a mélyet, és horkolása a várba is behallatszott éjszakánként.

A romokat a 20. század végén megerősítették, 2012-ben megújult a fő bástya és a várudvar, nyaranta pedig várünnepségek idézik fel a középkor hangulatát. Aki egyszer felkapaszkodik a szikla tetejére, eléri a várfokát, és onnan körülnéz, érti, miért szerették ezt a helyet a várban lakók – a kilátás pazar, olyan, mintha az egész világ a várlakó lába alatt heverne.