Végre kitiltják a tengerjárókat Velencéből

2014. augusztus 8.

print

Végre kitiltják a tengerjárókat Velencéből

Nem hajózhatnak be a 40 ezer tonnánál nagyobb tengerjárók a velencei Szent Márk tér elé és nem úszhatnak fel a közeli Giudecca-csatornán. A helyi civil szervezet évek óta követeli a tengerjáróhajók kitiltását a környezetszennyezés miatt.





Nem hajózhatnak be a 40 ezer tonnánál nagyobb tengerjárók a velencei Szent Márk tér elé és nem úszhatnak fel a közeli Giudecca-csatornán. A helyi civil szervezet évek óta követeli a tengerjáróhajók kitiltását a környezetszennyezés miatt.

 


Nem hajózhatnak be a 40 ezer tonnánál nagyobb tengerjárók a velencei Szent Márk tér elé és nem úszhatnak fel a közeli Giudecca-csatornán. Hajózhatóvá teszik viszont a következő 18 hónapban a városba érkező óceánjáróknak a Contorta-csatornát, amely nem szeli keresztül Velence történelmi központját. Mindezt Veneto olasz tartomány elnöke jelentette be pénteken. A szigorítással a világörökség részét képező területeket szeretnék megóvni.

 


Az olasz kormány már tavaly határozott arról, hogy megtiltja a 40 ezer tonnásánál nagyobb hajók beúszását a Szent Mark- és a Giudecca-csatornába, idén márciusban azonban egy regionális bíróság felülbírálta a kormánytilalmat és kimondta: alternatív utat kell biztosítani a tengerjáró hajóknak.

Azzal, hogy a Contorta-csatornát hajóhatóvá teszik, a kormány bevezetheti a meghirdetett tilalmat.

 


A lagúnák városába évente 1,8 millió turista érkezik tengerjárókon. A No Grandi Navi nevű helyi civil szervezet évek óta követeli a tengerjáróhajók kitiltását nemcsak a környezetszennyezés miatt, hanem azért is, mert a hullámzás károsítja a paloták alapjait.

Nemrég több mint 60 nemzetközileg ismert személyiség tiltakozásának adott hangot egy Matteo Renzihez intézett petícióban, amely a Velencébe érkező óceánjárók inváziójának betiltására szólítja fel az olasz miniszterelnököt.

Korábban:

KITILTANÁK AZ ÓCEÁNJÁRÓKAT VELENCÉBŐL





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play