© Hetedhétország - Minden jog fenntartva!
Impresszum - Kapcsolat - Partnerek - Médiaajánlat - RSS - Adatvédelem
Ősztől kitiltják az óriás hajókat Velence történelmi központjából
2019. augusztus 13.
Szeptembertől nem köthetnek ki a nagy tengerjárók Velence történelmi központjában.
Az olasz kormány rendelkezése az ezer tonnánál nagyobb vízkiszorítású hajókra vonatkozik - adta hírül a BBC News.
A döntés az után született, hogy júniusban egy lehorgonyzott turistahajónak ütközött egy irányíthatatlanná vált 275 méteres tengerjáró hajó a Giudecca-csatornában, a balesetben legalább négyen könnyebben megsérültek.
Az ütközés után több ezer velencei tüntetett a szűk csatornákra behajtó tengerjáró hajók ellen, a közlekedési tárca megoldást ígért a problémára.
A 40 ezer tonnánál nagyobb hajókat 2014-ben már kitiltották Velencéből, ezt a rendelkezést azonban egy évvel később az olasz közigazgatási bíróság semmisnek nyilvánította.
Az IlSole24Ore olasz gazdasági napilap szerint Velencébe tavaly több mint ötszáz nagyhajó hajtott be, 1,5 millió turistával. Kínálatukban szerepel, hogy egészen a Szent Márk térig behajóznak. A természetvédők többször felhívták a figyelmet a tengerjárók mozgása és szennyezése okozta környezeti károkra.
Kapcsolódó hírek
Legfrissebb hírek
Népszerű
- Gyönyörű gyerekbarát strandok Olaszországban - megmutatjuk a 15 legjobbat
- A cicák világnapján fényképeztük ezt a bokor alatt hűsölő cicát Kisorosziban
- Ferragosto: Amikor Olaszország egész nap nyaral
- Bastille nap: A Bastille lerombolása az önkényuralom végét jelentette
- Lángolnak a hegyek
- Szent Iván-éj – A lángoló folyó
- Graz adventi vásárai
- Már 200 éves a „Csendes éj! Szentséges éj!”
- Tombolnak az erdőtüzek Szicíliában és Szardínián
- A nyári napforduló éjjelén legendás hegyi tüzek világítják meg Zugspitzét
Mások épp ezt nézik
- A legszebb strandok a toszkán tengerparton Livorno és Maremma között
- Milánó
- Bergbahnen Mellau -gasztroélmény túrázás közben
- Mostviertler Schienenradl / Mostviertler Hajtánytúra
- Kerékpárral a Tisza-tó körül
- Gemenci erdő: kirándulástippek, szarvasbőgés, kisvasút
- Gallo-román Civilizáció Múzeuma Lyonban
- Szánkópályák a Zillertal Arénában
- 5 tökéletes kirándulás Athénból
- Rotonda di Montesiepi - Excalibur Toszkánában


