» Magyarország

» Magyarország » Budapest


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

95. Ünnepi Könyvhetet 2024. június 13. és 16. között rendezik meg a Vörösmarty tér, a Vigadó tér és a Duna-korzó területén.


Idén 170 kiállítóval, 150 standdal és több mint ezer dedikálással, valamint pódiumbeszélgetésekkel, könyvbemutatókkal és koncertekkel várják a közönséget a 95. Ünnepi Könyvhét szervezői június 13. és 16. között a budapesti Vörösmarty és a Vigadó téren, valamint a Duna-korzón.

A rendezvényt június 13-án a Vörösmarty téren a Tűzoltózenekar bevonulása után Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító nyitja meg, majd a köszöntők után kerül sor a Szép Magyar Könyv 2023 verseny díjátadójára.

A négynapos könyvünnepet legalább 100 színpadi program is színesíti, amelyek között koncertek, pódiumbeszélgetések és előadások is lesznek.

A kiadók idén is nagy akciókkal, rengeteg új könyvvel készülnek az ünnepre. A Könyvhétre több száz új kötet jelenik meg, csak verseskötetből mintegy kilencven, de a szépirodalmi, valamint a gyerek- és ifjúsági irodalmi kötetekből is egyre többet adnak ki évről-évre.

A legszínvonalasabb kivitelezésű magyar könyvek számára kiírt verseny nyerteseiről az MKKE elnöksége által felkért öttagú szakmai zsűri döntött, amelynek tagja Révész Emese mellett Babucs Éva, a Geopen Kiadó elnöke, Barabás Zsófi festőművész, Orosz Márton tipográfus-művészettörténész és Wunderlich Péter designteoretikus. A versenyre idén 63 kiadó és kulturális intézmény nevezte nyolc kategóriában 105 kötetét.

A könyvsorozat kategóriában a Sétakönyvek nyert az Athenaeum Kiadótól, szépirodalom kategóriában a BOOKART Kiadó Selyemfényben című könyve, a gyermek és ifjúsági kiadványok között pedig A villamos című kötet, amely a Pagony Kiadó gondozásában jelent meg.

A legjobb ismeretterjesztő könyvnek Kner Albert - Művész, ikon, legenda című kiadványát választották a Corvina Kiadótól, a szakkönyv kategória győztese az MMA Kiadó Vadállatok anatómiai rajzai című munkája lett, a művészeti könyvek kategóriát megosztva a Color Book / Black Book nyerte az Utisz Grafikai Stúdiótól, valamint a Lantos című kötet, amelyet a Zsdrál Art Galéria adott ki.

Az Év Illusztrátora kategóriában a Bocs, hogy élek című kötetet választották a legjobbnak a Pagony Kiadótól.

Az MKKE különdíját és a Tamás László-díjat A struktúra tematizálása című könyv nyerte a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft.-től, a köztársasági elnök különdíját Kálmáncsehi Domonkos imakönyve kapta a Nemzetstratégiai Kutatóintézet gondozásában, a miniszterelnök különdíját a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. Filharmónia című könyve nyerte, a főpolgármester különdíját pedig a Sparhelt című kötet érdemelte ki, amely a BOOOK Kiadó gondozásában jelent meg.

Az MTA különdíját a bécsi császári udvar és János Zsigmond erdélyi fejedelem nyomdásza című kötetért az Országos Széchényi Könyvtár veheti majd át, a Magyar Művészeti Akadémia különdíját pedig az Erdély fejedelmei című kiadványért az Iskola Alapítvány Kiadónak és a Magyar Nemzeti Levéltárnak ítélték oda.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium három különdíját a Névtelen cserépdarab (BOOKART Kiadó), a "Hogyan segítsek én terajtad?" Segítő kapcsolatok a mesékben című kötet (Magvető Könyvkiadó és Kereskedelmi Kft.) valamint a Versénekmondó könyv (Országos Széchényi Könyvtár) kapták. 



Tartomány:Budapest
Település:Budapest
Cím:Vörösmarty tér
GPS: 47° 29′ 48.11676″, 19° 3′ 3.64608″
Időpont:2024. június 13.

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward