Vatikáni Könyvtár

A pápák Rómába való visszatérése után, XI. Gergely pápa (1371-1378) vetette fel egy könyvtár létesítését, ekkor Európa egyik legjelentősebb illuminált kéziratgyűjteményét a lateráni palotában helyezték el. Azonban a palota leégett és a könyvtárat IV. Fülöp francia király kifosztotta. Később V. Miklós pápa (1447-1455) volt az, aki a nagyjából 350 darabból álló latin, görög és héber nyelvű kódexeket - amelyet pontifikátusa alatt 1200 darabra gyarapított - a tudósok számára hozzáférhetővé tette.

IV. Szixtusz pápa az 1475. június 15-én kelt Ad decorem militantis Ecclesiae című bullájával formálisan is megalapította a Vatikáni Könyvtárat, és kinevezte annak vezetőjét, Bartolomeo Platinát. Az új intézmény székhelye egy már V. Miklós által felújított épület földszintjén kapott helyet, bejárata a Pappagalli nevű udvarról nyílt, és a Belvedere udvarra nézett.

Négy terem volt: a Bibliotheca Latina és Bibliotheca Graeca (a kétnyelvű művek számára), Bibliotheca Secreta (az olvasók számára közvetlenül nem hozzáférhető kéziratok, köztük néhány értékes kódex számára), Bibliotheca Pontificia (a pápai levéltárak és regiszterek számára). A könyvtárost három beosztott és egy könyvkötő segítette. A házon belüli olvasást szigorú szabályok övezték, de ebben az időben lehetséges volt kölcsönözni is.

A gyűjtemény folyamatosan gyarapodott, különösen X. Leó (1513-1521) alatt. XIII. Gergellyel (1572-1585) pontifikátusa alatt kezdődött meg a levéltári anyag elkülönítése, de csak V. Pál (1605-1621) alatt vált külön intézménnyé. A 16. század végére szűkössé kezdett válni a hely, akkor V. Szixtusz (1585-1590) úgy döntött, hogy új helyiségeket építtet a könyvtár számára. A Domenico Fontana építész által tervezett épületet, a Cortile del Belvedere és a mai Könyvtár udvarának nevezett területet összekötő válaszlépcsőn emelték.

A 18. században már művészeti gyűjteményekkel is kiegészült a könyvtár, továbbá megvásárolták például a Capponi-könyvtárat, majd az Ottoboni-könyvtárat. A feltűnő Museo Sacrót 1757-ben hozták létre három fontos gyűjtemény összevonásával, és később a keresztény ókorhoz tartozó tárgyak különböző kategóriáival (elefántcsont, zománc, bronz, üveg, terrakotta, textíliák stb.) gazdagodott, főként a római katakombákból, majd 1767-ben hoztál létre a Museo Gregoriano Profanót. Mindkét múzeumot 1999 óta a Vatikáni Múzeumok tartja fenn. 1785-ben megalapították a Nyomdai Kabinetet.

1809-ben Napóleon fogságba ejtette VII. Piusz pápát, a könyvtár tartalmát pedig lefoglalták és Párizsba szállították. Csak 1817-ben, három évvel Napóleon veresége után adták vissza őket. Miután Franz Ehrle német jezsuita bíboros átvette a Vatikáni Titkos Levéltár vezetését, megkezdődött a nyomtatott könyvek iktatása és a kéziratok nyomtatott katalogizálása részletes szabályok szerint, amelyek a mai napig érvényben vannak.

XIII. Leó (1878–1903) uralkodása alatt új olvasótermet nyitottak meg, a jelenleg is használatos Leonina termet a nyomtatott könyvek szabadpolcos elhelyezésére és olvasására rendezték be. Ugyanekkor alakult meg a könyvtár restaurálási műhelye, majd 1902-ben megvásárolták a Barberini Könyvtárat, amely több mint 11 000 latin, görög és keleti kéziratot, valamit több mint 36 000 nyomtatott könyvet tartalmazott. 1921-ben érkezett meg Giovanni Francesco De Rossi gyűjteménye (több mint 1200 kézirat és mintegy 6000 ritka nyomtatott könyv, köztük 2500 inkunábulum), 1923-ban vásárolták meg a Chigiana könyvtárat, majd 1926-ban pedig a Ferrajoli könyvtárat, amellyel többek között mintegy 30 000 autográfiával gazdagodott a könyvtár gyűjteménye. A második világháború alatt több olaszországi magánkönyvtár és közkönyvtár ide menekítette gyűjteményét.

Az 1950-es évek elején a legtöbb kézirat mikrofilmre vételére került sor, a munka 1957-ig tartott. A mikrofilmek a Missouri állambeli Saint Louisban (USA) található XII. Piusz Emlékkönyvtárban találhatók. 1981-ben megalakult a Vatikáni Könyvtár Amerikai Barátai Egyesület, hogy ösztönözze a nemzetközi érdeklődést és támogatást az intézmény iránt. 1982 és 1984 között a Német Püspöki Konferencia anyagi támogatásával a Könyvtár belső udvara alatt épült fel az új kézirattár. 1985-ben Leonard E. Boyle vezetése alatt a nyomtatott könyvek elektronikus katalogizálása végleg felváltotta a papíralapú katalogizálást. 2002-ben egy új folyóirat-olvasótermet termet nyitottak meg a nagyközönség előtt, ahol mintegy ezer szabadpolcos folyóiratot helyeztek el.

A 2020-as években a Vatikáni Könyvtár gazdag gyűjteményt őrzött: mintegy 180.000 kéziratos és levéltári kötetet, 1.600.000 nyomtatott könyvet, mintegy 9000 inkunábulumot, 300.000 érmét, több mint 150.000 nyomtatványt, több ezer rajzot, valamint több mint 200.000 fényképet.