» Ausztria

» Ausztria » Wien

Schönbrunni Állatkert - a világ első állatkertje


Értékeld Te is:

A világ egyetlen, máig fennmaradt barokk állatkertjét többször Európa legszebb állatkertjévé választották. Az állatkert a Schönbrunni kastéllyal együtt az UNESCO világörökség része.


Az 1752-ban alapított állatkert (a világon az egyik legrégebbi) a schönbrunni kastélyparkban található. 2010-ben Európa legjobb állatkertjévé választották. A pandák és sok más ritka állat évente több mint 2 millió látogatót vonz ide.

Az állatkert története

A bécsi állatkert megépítésére Mária Terézia férje, Lotaringiai Ferenc István herceg (később I. Ferenc német-római császár) adott megbízást. A császári menazsériát a Schönbrunni Kastély parkjában hozták létre és 1752 nyarán népesítették be többek között antilopokkal, flamingókkal, kecskékkel, juhokkal és struccokkal. Az első elefánt 1770-ben került a bécsi állatparkba, majd 1781-ben farkasok és medvék színesítették az állatállományt, 1800-tól pedig már jegesmedvék, nagymacskák és kenguruk is éltek az állatkertben.

A létesítményt eleinte csak a császári család tagjai és vendégei valamint diplomaták látogathatták, a "tisztességes öltözetet viselő" közönség előtt csupán 1778-ban nyitották meg a kapuit - vasárnaponként. Az 1800-as évektől végül már minden nap látogatható volt az állatkert. A menazséria az Osztrák-Magyar-Monarchia felbomlásáig magántulajdonban maradt, és a nevébe is csupán 1926-ban került az állatkert megnevezés.

Az állatkert látnivalói

A schönbrunni állatkert ma a világ egyik legmodernebb és legjobb állatkertjének számít. Az állatok kifutója különösen nagy területtel rendelkeznek és a természethez közel találhatóak. Több mint 700 állatfaj él itt, a szibériai tigristől a vízilón át az orrszarvúig.

Az állatkert legnépszerűbb lakói az óriáspandák. A Schönbrunni állatkert a világ azon kevés állatkertjei közé tartozik, amelynek a Kínai Népköztársaság egy pandapárt ajándékozott. A Schönbrunni Állatkert az egyetlen olyan európai állatkert, ahol ezt a kihalás által veszélyeztetett fajt természetes módon tenyésztik. 2007-ben megszületett Fu Long, 2010-ben Fu Hu, majd 2013-ban Fu Bao. 2016-ban pedig Yang Yang pandamama pandaikreknek adott életet, akiket emberi segítség nélkül nevelt fel, emberi tartásban nevelt pandák között ez példa nélküli eset - mely világszenzációt keltett.

Különleges látnivalók az Esőerdőház, a nagy Dél-Amerika terület és az ORANG.erie, mely bécsi orángutánok új otthona.

Esőerdőház gomolygó ködfelhőivel, közelgő zivatarával és 80%-os páratartalmával Délkelet-Ázsia esőerdőit idézi meg az osztrák főváros szívében. Az óriási üvegház célja, hogy tudatosítsa a látogatókban az esőerdők jelentőségét és a védelmükre ösztönözze őket. Ebben egy információs központ is segíti őket, amely a burjánzó flóra és fauna kellős közepén található.

A Patkányházban a világ hatvan patkányfaja közül hárommal ismerkedhetnek meg a látogatók. Az állatkert egykori Mexikó-házát alakították át kényelmes patkány-tanyává, ahol kis tavak, barlangok és mászóalkalmatosságok teszik változatossá az itt látható patkányfajok mindennapjait. A patkányházba látogatók megtudhatják, hogy az afrikai szavannákon őshonos, a 45 centiméteres testhosszúságot is elérő gambiai óriáspatkány kiváló szaglásának köszönhetően a taposóaknák felderítésében és a tuberkulózis diagnosztizálásában van az emberek segítségére. A patkányház harmadik lakója, a Fülöp-szigeteken honos luzoni kéregpatkány, amelynek testsúlya az 1,9-2,4 kg-ot is elérheti. A bundája mintázatának köszönhetően leginkább az óriáspandákra hasonlító kéregpatkány évente csupán egy utódot hoz a világra. Mivel ezek az állatok éjszaka aktívak, a patkányházban már dél körül beáll a szürkület, hogy a látogatók táplálékkeresés, fürdőzés, mászás és ásás közben is megfigyelhessék az állatokat.

Zsiráfházban napelemes télikert, tágasabb belső és külső kifutó valamint speciális egészségügyi állomás áll a hosszúnyakúak rendelkezésére. 

A zsiráfkifutó szíve egy hatalmas, fényárban úszó télikert, amelynek középső tartószerkezete a szavannák egy tipikus fájára, az ernyőakáciára hasonlít. A nyitható üvegtetőre egy 237 négyzetméteres napelemet telepítettek, ezzel állítják elő a szükséges áramot. A 434 négyzetméteres beltéri kifutóba egy akadálymentesen megközelíthető galériát is építettek, hogy a látogatók szemtől szembe csodálhassák meg a lenyűgöző állatokat. Az 1.170 négyzetméteres szabadtéri kifutóban egyaránt van füves terület és homokos rész a pihenéshez valamint egy ágakkal teletűzdelt kőhalom, aminek az állatok nekidörgölőzhetnek. Az alternatív vakarófára azért van szükség, mert a zsiráfok imádnak vakaródzni, ezt azonban hosszútávon egyetlen bokor sem élné túl. A Zsiráfparknak elnevezett, maximálisan a lakók igényeihez igazított új kifutó másik büszkesége egy speciálisan a zsiráfok orvosi ellátásához kialakított egészségügyi állomás, amellyel alig néhány állatkert rendelkezik csak Európában. A bizalmatlan, menekülésre hajlamos állatokon itt úgy végezhetik el az aktuális orvosi vizsgálatokat, pedikűrt vagy mérlegelést, hogy plusz stresszt okoznának a hosszúnyakúaknak.

A Zsiráfparkhoz tartozik az új Kelet-Afrika Ház is, ahol törpemongúzok, páncélosgyíkfélék, tokófélék és szarvasvarjak lesznek a zsiráfok szomszédjai. Sőt, utóbbiakkal még a kifutójukat is megosztják majd.

Poláriumban víz alatti nézetből láthatók a fókák és a pingvinek, a szomszédos Polardomban meg lehet figyelni a jegesmedvéket merülés közben.

2012-ben a felújítást követően ismét teljes pompájában várja a látogatókat a Kaiserpavillon. Ismét eredeti állapotában látható Josef Ignaz Mildorfer freskója. A több mint 250 éves festmény Ovidius "Átváltozások" című művében megjelenő mitológiai alakokat ábrázol és valószínűleg I. Ferenc István császár, Mária Terézia férje megbízásából készült. Az 1759-ben az állatkert kellős közepére épített pavilont a császári pár reggeliző- és társalkodó helyiségként használta. A felújított pavilonban így ismét a monarchiát idéző díszletek között pihenhetik ki fáradalmaikat az állatkert látogatói, akiknek mostanában bőven akad új néznivalójuk.

Közvetlenül az állatkert mellett található a Sivatagi ház, melyben a Föld legszárazabb vidékeinek növény- és állatvilágát fedezhetjük fel.

Az Állatkertben játszótér, tanösvény, lombkoronaösvény, állatsimogató is található. A gyerekeket nekik szóló feladatok, interaktív megoldások és speciális táblák, magyarázószövegek várják.

Babákkal is kellemes kirándulást tehetünk az állatkertben, hiszen ahol WC van, ott pelenkázóhelyiséget is találhatunk, s szinte minden babakocsival és természetesen kerekesszékkel is megközelíthető.

Az állatkertben senki nem marad éhen, hiszen nemcsak a Kaiserpavillon teraszán, hanem a kellemes sörkertben is ehetünk. A Rhino-bárban, amely a megmászható rinocéroszszobor fölött található, biotejből készült fagylaltot vásárolhatunk.

Nyitva tartás:

Március 31-től 1-ig naponta 9.00-17.30 óráig.
Április 1-től szeptember 30-ig naponta 9.00-18.30 óráig
Október 1-től a nyári időszámítás végéig naponta 9.00-17.30 óráig
November 1-től január 31-ig naponta 9.00-16.30 óráig
Február 1-től 28-ig naponta 9.00-17.00 óráig

A zárási időt 240 év óta mindig ugyanazzal a távolból is jól hallható, kézzel működtetett "császári haranggal" jelzik. Valamikor ezzel jelezték a császár és a főhercegek érkezését is.

Belépő 2021-ben: 22 euró/felnőtt, 11 euró/gyerek, 6 éves korig ingyenes. Többféle kombinált jegyet is vásárolhatunk, amellyel a schönbrunni kastély és kastélypark is kedvezményesen látogatható.

Megközelítés:

Az Állatkertnek három bejárata van: a Neptun-kútnál, főbejárat a Hietzinger kapunál és a Tiroler Garten felől is beléphetünk az Állatkertbe. Ha a Tiroler Garten felől érkezünk, akkor autónkat a Seckendorff-Gudent-Weg ingyenes parkolójában hagyhatjuk.

Az Állatkertben panoráma kisvonat közlekedik 10:00 és 18:00 óra között 45 percenként a Kaiserpavillon, az Elefántház és a Tiroli udvar között. Menetjegy árak: felnőtteknek 2 euró, gyerekeknek 1 euró.



Tartomány:Wien
Település:Wien
Cím:1130 Wien, Maxingstraße 13B
GPS: 48° 11′ 0.34699″, 16° 18′ 7.722″
Honlap: http://www.zoovienna.at

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward