© Hetedhétország - Minden jog fenntartva!
Impresszum - Kapcsolat - Partnerek - Médiaajánlat - RSS - Adatvédelem
Matisse kiállítás nyílt Rómában
2015. március 8.
Az észak-afrikai és közel-keleti kultúrának és művészetnek a francia impresszionista festőre gyakorolt hatását mutatja be a Rómában nyílt Matisse Arabesque című kiállítás, amelyen a művész több mint száz alkotása látható.
Az észak-afrikai és közel-keleti kultúrának és művészetnek a francia impresszionista festőre gyakorolt hatását mutatja be a Rómában nyílt Matisse Arabesque című kiállítás, amelyen a művész több mint száz alkotása látható.
Henri Matisse (1869-1954) keleties stílusú festményeit és rajzait, valamint a művész által festett jelmezeket és szöveteket mutatja be a Quirinale római elnöki palota egykori istállójának termeiben rendezett kiállítás.
Az alkotások a világ legnagyobb múzeumaiból érkeztek Rómába, többek között a párizsi Pompidou kulturális központból, a szentpétervári Ermitázsból, a londoni Tate Gallery gyűjteményéből, a New York-i Modern Művészetek Múzeumából (MoMA).
A kiállított művek nagy része most látható először Itáliában - hangsúlyozta a tárlatot gondozó Ester Coen művészettörténész. Elmondta, hogy Henri Matisse az arab és iszlám kultúrát azokon a kiállításokon ismerte meg, amelyeket Párizsban a 19. és a 20. század fordulóján rendeztek.
Az 1900-as párizsi világkiállításon Matisse rendszeres látogatója volt Tunézia és Törökország pavilonjának, majd 1906-ban Algériában, 1912-ben Marokkóban tett utazást.
A június 21-ig tartó római Matisse-kiállítás első látogatója Sergio Mattarella olasz államfő volt.
MTI
Népszerű
- Friss információk 2024: utazási, közlekedési hírek, benzinárak és rendkívüli időjárás
- Advent Hallstattban
- A Napkirály 10 legszebb műve
- Falusi ősz
- Gyönyörű gyerekbarát strandok Olaszországban - megmutatjuk a 15 legjobbat
- Lenyűgöző látvány, amikor 5000 juh indul útnak a dél-tiroli Schnalstal-gleccseren
- Bastille nap: A Bastille lerombolása az önkényuralom végét jelentette
- 666 éve a Magyar Királyságé volt az egész horvát tengerpart
- Lángolnak a hegyek
- A cicák világnapján fényképeztük ezt a bokor alatt hűsölő cicát Kisorosziban