Rómában már a tömegközlekedés újraindítását gyakorolják

2020. április 25.

print MTI/Hetedhétország.hu

Rómában már a tömegközlekedés újraindítását gyakorolják

A mindennapi élethez való visszatérés május 4-től kezdődik, a kijárási korlátozások fokozatos feloldásával. A római metróban ezért tesztelték a szigorú távolságtartási szabályokat. 

A római metróban tesztelték az új, szigorú távolságtartási szabályokat, amelyeket a kijárási tilalom május 4-i lazítása nyomán akarnak bevezetni az olasz fővárosban.

Egyesével engedték be az utasokat a római metrómegállókba, ahol a peronokon matricával kijelölt helyen várták a szerelvények érkezését az olasz fővárosban pénteken tartott tömegközlekedési szimuláción.

A főpróba kiemelt helyszíne az egyik legnagyobb tömegközlekedési csomópont, a lateráni Szent János-bazilika melletti metrómegálló volt, ahol két vonal találkozik egymással.

Az utasok hosszú sorban, egymástól két méteres távolságra várakoztak a metrómegállóba levezető felszíni lépcsőnél. Egyenként engedték át őket, kizárólag szájmaszkot viselve.

A tervek szerint, ahol ez lehetséges, az érkező és távozó utasokat külön útvonalon terelik. A biztonsági távolságot a mozgólépcsőkön is be kell tartani. A peronokra egyszerre legfeljebb kétszáz utast engednek az indulókat és az érkezőket is számolva: a szerelvény érkezésekor hangosbemondó utasítja őket arra, hogy álljanak a peron padlózatán kijelölt matrica-karikákra. Ezekről tudnak felszállni a szerelvényekre úgy, hogy elkerüljék a leszállókat. A szerelvényekbe csak annyi embert engednek, amennyien minden második ülést elfoglalva elférnek. Ez a számítások szerint 120 utast jelent, a járvány előtt szerelvényenkénti 1200-hoz képest.

Az utasáramlást a bejáratoknál és a szerelvényeken kijelölt metrószemélyzet irányítja.

Az autóbuszokon húsz utas tartózkodhat egyszerre. Az utasszámlálást a járművezetőkre akarták hárítani, de ezt a szakszervezetek elvetették. Megoldás az automatikus utasszámláló rendszer lehet, de a buszvezetők szerint ezzel is nehéz lesz azt mondani a huszonegyedik utasnak, hogy nem szállhat fel.

Az érdekképviseletek úgy vélik, az utasszám és a jegyeladás visszaesésével tömegközlekedési munkahelyek kerülnek veszélybe. A járvány utóbbi két hónapjában az utasforgalom több mint hetven százalékkal csökkent.

A római közlekedési vállalat a kizárólagos buszsávok megsokszorozását szorgalmazza, hogy minél több jármű legyen forgalomban, ha már kevés lesz a rajtuk utazók száma.

Olaszországban a mindennapi élethez való visszatérés május 4-től kezdődik, a kijárási korlátozások fokozatos feloldásával. Az olasz kormány nem nyitja újra az iskolákat, és számos munkahelyen fenntartják a távmunkavégzést. A következő hetekben még nem várható a római tömegközlekedésben korábban megszokott napi több mint félmillió utas.

A hatóságok a saját járművek használatát ajánlják, kedvezményes kerékpár, robogó és elektromos roller vásárlást hirdettek, ez azonban csak a forgalmat növeli majd. Az elképzelések között szerepel a tervek szerint május 18-től megnyitó üzletek nyitvatartásának módosítása déli 12-től este tízig a reggeli csúcsforgalom elkerülésére.

Négy szakaszban indul újra az élet Olaszországban a római kormány tervei szerint a koronavírus-járvány elvonulása után: április 27-től négy egymást követő hétfőn újabb és újabb korlátozó intézkedéseken enyhítenek.

Április 27-től a mezőgazdaságot, erdészeteket és a hajóipart ellátó gépgyártás indul újra. Ez lesz az első "nem létfontosságú" termelési ágazat, amely ismét munkába áll. Első kis lépésről írt a Corriere della Sera hangsúlyozva, hogy az üzemekben dolgozók egészségvédelmi feltételeinek biztosítása még egyeztetés alatt áll a szakszervezetekkel.

Május 4-től folytatódhatnak az építkezések, újraindulhat a textil- és divatipar. Visszatérnek a járvány miatt felfüggesztett lottósorsolások. Enyhítik a március 11-től érvényes kijárási korlátozásokat: az olaszoknak ellenőrzés esetén továbbra is indokolni kell mozgásukat, de  szabadon elhagyhatják lakókörzetüket, amit eddig csak munkavégzés miatt tehettek meg. Ismét engedélyezett lesz a szabadidős szabadtéri sportolás a lakóhelytől távolabb is, vagyis az olaszok elmehetnek kocogni a lakásuktól távolabbi parkokba is, továbbra is két méteres távolságra egymástól.  

Május 11-től felhúzzák redőnyeiket az üzletek, amelyeknek biztosítani kell a fertőtlenítést, valamint a vevők közti távolságtartást. A ruhaüzletekben fertőtleníteni kell a felpróbált ruhákat. Kivételt továbbra is a nagyobb vevőtömeget vonzó kereskedelmi központok és piacok képviselnek.

Május 18-tól megnyitják a fodrászatokat, presszókat, éttermeket: a vendégek a bárpulttól legalább egy méterre fogyaszthatnak, két éttermi asztal között két méteres távolságnak kell lennie, a pincéreknek kötelező lesz a szájmaszk és a kesztyű használata. Ha erre a dátumra a járványadatok megfelelően változnak, feloldhatják a tartományok közötti mozgási tilalmat is.

Mozikat, színházakat nem nyitják még újra, és a szórakozóhelyeket sem. 

Az oktatás csak szeptembertől kezdődik újra. A júniusi érettségi csak szóbeli vizsgából áll majd.


Kapcsolódó hírek