» Horvátország » Šibenik-Knin » Dalmácia
Vodice akkor született meg, amikor a mai Punta hotel melletti területen 1402-ben megépítették a Szent Kereszt- templomot.
A Vodice név is ebben az évben bukkan fel először egy šibeniki iratban. Vodice már ekkor az ivóvízkészleteiről volt nevezetes, s maradt is egészen a 19. századig. A település az édesvízzel teli kutaknak köszönheti fejlődését. Az idelátogatókat a városka főterén máig megőrzött két kút emlékezteti a hely történetére.
Az óváros legrégebbi épülete az 1298-ban emelt Szent Illés-templom, amelyben ma is tartanak évente egy alkalommal, augusztus 20-án misét, míg a XV. század eleji, gótikus Szent Kereszt-templom a mai kulturális rendezvények színtere. A XVIII. századi, barokk stílusú új Szent Kereszt-plébániatemplom homlokzata és harangtornya messziről látható. A šibeniki Fondra nemesi család egykori otthona, az 1646-ban brač-i kőből épített Čorić-torony ma nyáron szabadtéri moziként funkcionál.
A velencei uralom végét (XVIII. század vége) követően a térség osztrák, majd rövid francia (1806–1813), később ismét osztrák fennhatóság alá került egészen 1918-ig. A mai Vodice mintegy 4 kilométeres tengerparti sétányáról, kikötőjéről és a szomszédos Prvić és Zlarin szigetek közelségéről ismert üdülőváros, ahonnan a Krka Nemzeti Park és a Kornati-szigetek is könnyen elérhetők.
|
Értékeld te is!