» Magyarország

» Magyarország » Vas » Őrség


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Szalafő talán az Őrség legtöbb népi értékét őrző és bemutató települése. Az Őrségbe látogatva érdemes bepillantani a szalafői bölények, vadlovak világába.


Kilátóról gyönyörködhettek a hatalmas, többnyire lomhán legelésző vagy heverő jószágokban. Az európai bölények mellett eurázsiai vadlovak is vannak a területen.

Vadon élő bölények az Őrségi Nemzeti Parkban (részletek)

A bölényrezervátum közelében, Szalafő Pityerszer részén található az Őrségi Népi Műemlékegyüttes, ahol a vidékre jellemző népi építészet remek példáit csodálhatjátok meg, és a valaha benne élők mindennapjainak megismeréséhez is közelebb kerülhettek. A gyerekeket játszótér is várja itt, sőt még kecskéket is tartanak.

Szalafő talán az Őrség legtöbb népi értékét őrző és bemutató települése. Az egykori őrállók a dombok tetején, erdei irtásokon alakították ki házaikból és gazdasági épületeikből álló házcsoportjaikat, melyeket "szereknek" neveztek.

Ennek a több évszázados hagyománynak a bemutatására jött létre a szalafői Pityerszeren a három házcsoportból és portából álló Őrségi Népi Műemlékegyüttes, amely az épületeken kívül szemléletesen mutatja be egykori lakóinak életmódját és kulturális értékeit.



Tartomány:Vas
Cím:Szalafő
GPS: 46° 51′ 55.8684″, 16° 21′ 48.92652″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward