» Magyarország » Komárom-Esztergom » Gerecse
1968-ban nyitotta meg kapuit az előember telephelyét eredeti környezetében bemutató szabadtéri kiállítóhely, amely a különleges régészeti, embertani és őslénytani maradványokat, azok képződési környezetét mutatja be.
A két feltárt és bemutatott lelőhely az előkerült milliónyi kőeszközzel, zsíros csontokkal táplált tűzhelyekkel, a vadászott állatok csontjaival és az emberi tejfogakkal, valamint egy tarkócsonttal egyedülálló képet nyújt a korai, úgynevezett heidelbergi típusú ember életéről. A bányából ismert levél- és terméslenyomatok, az egykori sáros itató és dagonyázó helyhez gyűlt állatok megőrződött lábnyomai pedig a természetes környezetről adnak képet.
Vértes László régész 1965. augusztus 21-én, a vértesszőlősi mésztufabányában talált rá az heidelbergi típusú ember maradványára, akit Sámuelnek neveztek el.
A vértesszőlősi őskőkori lelőhely az ásatást végző Vértes László gondos feltárása során dokumentált kilenc kultúrréteg százezernyi pattintott kőeszköze, számtalan állatcsont- és fog maradványa, valamint az ugyanitt előkerült emberi tarkócsont és a tejfog-töredékek a mai napig fontos lelőhellyé tették a helyszínt.
Vértes László formális egyetemi képzés nélkül végzett a maga korában világszínvonalú ásatásokat és készített a mai napig jól használható tudományos feldolgozásokat. A közönség számára két ismeretterjesztő könyve, az Istállós-kői barlang feltárását ismertető Medveemberek krónikája és a vértesszőlősi ásatások ihlette, Kavicsösvény című kötet nyomán vált ismertté.
Tatáról az Által-ér völgyi tanösvényen jutunk el ide, a bringaút egészen Tatabányáig visz.
|
Értékeld te is!