» Görögország

» Görögország » Attika

Attalosz sztoája (Στοά του Αττάλου)


Ezt a helyet még nem értékelték. Legyél Te az első:

Attalosz sztoája az athéni agorán állt. A ma látható épület egy1952-1956 között épült rekonstrukció, amely az athéni demokráciát bemutató múzeumként funkcionál.


A sztoát (fedett oszlopcsarnok) i. e. 159 és 138 között építtette II. Attalosz, Pergamon királya ajándékként Athén városának, köszönetképpen az oktatásért, amit Karneadész filozófustól kapott. Maga a sztoa egy kétemeletes oszlopsor, boltokkal az oszlopok mögött, egyfajta bevásárlóközpontként üzemelt az agorán.

Az eredeti építmény 115 méter hosszú és 20 méter széles, márványból és mészkőből állt, összesen 42 bolt fért el benne. Mivel már a hellenisztikus korban épült, nagyobb és díszesebb volt, mint a többi -korábbi – athéni épület; a külső oszlopsor dórrendű, a belső ión. Az oszlopcsarnok igazi közösségi térként funkcionált, mert védett az esőtől és a napfénytől, de mégis levegős és fényes volt.

Egészen 267-ig állt és rendszeresen is használták, amíg a herulok, egy germán törzs el nem pusztította. Ezután a megmaradt romok a városfal részei lettek. 1952 és 1956 között rekonstruálta az athéni Amerikai Ókortudományi Iskola, tanulmányaik részeként, mivel a lehető leghitelesebben, az eredetit tanulmányozva építették fel. Az alapanyagokat Pireuszból és az Athénhoz közel található Penteli hegyről, az ókorban is elérhető bányákból hozták. Ahol lehetséges volt, a megmaradt darabokat is felhasználták, így az északi vége, és a déli boltok és a lépcső is eredeti.

Ma a sztoa múzeumként funkcionál. Az agorán zajló életre és így az athéni demokráciára fókuszál az i. e. 5. századtól az i. u. 2. századig. A műtárgyak közé tartozik egy 5. századi vízóra, amellyel a pereken mérték a tárgyalás idejét, 5. századi cserépszavazásról származó osztrakák, 4. századi szavazatok, törvénytáblák és egy kleroterion. Az utóbbi tárgy egy sorsológép, amellyel a polisz polgárait osztották be véletlenszerűen különböző posztokra.

A boltokban talált leletek is megtekinthetőek, érmék, amforák, súlyok és mérlegek. Ezeken kívül különböző szobrok, háborús trófeák és a hétköznapi élet változatos eszközei is ki vannak állítva.

Itt írta alá tíz ország képviselője ünnepélyes keretek között 2003-ban az EU-hoz való csatlakozásról szóló nyilatkozatot, köztük Magyarország részéről Medgyessy Péter miniszterelnök is.

Nyitvatartás:

8:30-19:30 nyáron, 8:00-15:00 télen.

Árak (2020):

Teljes: 10 Euró.

Kedvezményes: 5 Euró.



Tartomány:Attika
Település:Athén
Cím:24 Adrianou
GPS: 37° 58′ 30.6984″, 23° 43′ 27.1956″

Még nem érkezett hozzászólás!

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play

Régióválasztó

arrow_upward