Ezek a legkülönlegesebb bicikliutak Ausztriában

2017. április 30.

print

Ezek a legkülönlegesebb bicikliutak Ausztriában

Akik ezeken a kerékpárutakon fedezik fel Ausztriát, az ország természeti és kulturális szépségeinek esszenciáját ismerhetik meg.





Olykor zubogó folyók és pazar virágzó mezők, olykor hagyományos bájjal kecsegtető történelmi belvárosok: az osztrák kerékpártúrákon saját tempónkban fedezhetjük fel a természetet és a kultúrát. Miközben komótosan tapossa a lábunk a pedálokat és a vérkeringésünk is szépen lassan lendületbe jön, a lenyűgöző tájban és a múltidéző eredeti építészetben gyönyörködhetünk. Útközben pedig szívélyes vendéglátók várnak ránk, akik a környékből származó termékekből finomságokat készítenek.

Kerékpárral a Hallstatti-tó körül

A Hallstatti-tó keleti partján kerékpározva érdemes időt szakítani egy sétára Hallstatt bájos óvárosában, de akár az út mentén termő szederből is csemegézhetünk.

A keleti parti kerékpárút Untersee településről indul, de Oberseeben és Obertraunban is becsatlakozhatunk. Állandó kísérőnkkel, a bárányfelhőket tükröző víztükörrel kerekezünk a tarka virágosládáktól pompázó ősi faházak és az égerliget mellett, ahonnan hűs, föld- és erdőillatú levegő árad a kerékpárút felé. A tóparton újra és újra kényelmes padok várják a pihenni vágyókat. Amíg a kerekezők pihennek, pisztrángokat is láthatnak a kristálytiszta tóban. Hallstattban érdemes hosszabb pihenőt tartani, hogy korzózzunk a történelmi utcákon, és hogy a világörökség múzeumában elmerüljünk a sóról elhíresült város történelmében.

A látogatók a hallstatti tóparti kerékpárúton kerekeznek vissza a kiindulási pontra. Az út egy részét hajóval is le lehet rövidíteni Steeg (Bad Gosiern) felé.

Történelmi városok felfedezése a Mura mentén

Az ínyencek az egyik történelmi városkát a másik után fedezhetik fel a Mura menti kerékpárúton.

A túraútvonal változatos tájakat szel keresztül a magashegyektől a dombvidékig, és ennek során mindig a lankás völgyek felé kerekezünk. A Mura menti kerékpárút a Hohe Tauern Nemzeti Parkból indul és Graz városán keresztül az osztrák-szlovén-magyar hármas határ ártéri vidékéig kíséri a Mura folyót.

Az útvonalon történelmi városok sorakoznak. Judenburg, Leoben vagy Bruck an der Mur esetében összeforr a táj és a kultúra élménye. Itt megcsodálhatjuk a városok történelmét elmesélő építészetet. A Mura menti kerékpárút közvetlenül Judenburg városközpontjába vezet, ahol egykoron Ausztria első aranypénzét verték. Leobenben a látogatók többek között Ausztria legrégebbi folyamatosan működő színházának előadását élvezhetik a Stadttheaterben, vagy a Gösser sörfőző múzeumban egy pohár sörrel frissíthetik fel magukat.

A kerékpárút öt szakaszban teljesíthető, ezek egy-hat órányi időt vesznek igénybe.

Kultúra-túrán Közép-Karintiában

A Klagenfurt és Dürnstein közötti, 65 kilométer hosszú közép-karintiai kulturális kerékpárúton hatalmas várromokkal és festői templomokkal találkoznak a látogatók.

A túra Klagenfurtban, Karintia tartományi fővárosában veszi kezdetét. A kerékpárút észak felé Maria Saal zarándoklati temploma mentén a „hercegszék” ormáig vezet, ahol a középkorban a tartományi hercegek ünnepélyes beiktatása zajlott. Néhány kilométerrel távolabb érik el a kerékpárosok a Magdalensberg hegyét, ahol a kiterjedt régészeti parkban egy korábbi norikumi település maradványait lehet megtekinteni.

A Kultur.Rad.Weg kerékpáros túra Karintia korábbi fővárosába, St. Veitbe vezet tovább. Egy keleti kitérővel eljuthatunk az ezeréves korábbi bencés kolostorhoz St. Georgen am Längseeben, és megtekinthetjük a lélegzetelállító, egy magas sziklán büszkén trónoló Hochosterwitz várát, amelyet 14 várkapuja miatt Európa legszebb várai közé sorolnak. Althofen mellett haladunk tovább ősi váráról híres Friesach városába, majd a stájer határ előtt, a szintén ezeréves Dürnstein várrománál ér véget a kijelölt túraútvonal.

Bécs óvárosa körül

A bécsi Ringstraße városnéző kerékpárútján közvetlen közelről csodálhatjuk meg a város pazar épületeit.

A 4,5 kilométeres kerékpárút a Duna-parti nagyváros óvárosát kerüli meg. A vendégek például (az U1-es és U4-es metróval vagy az 1-es és 2-es villamossal elérhető) Schwedenplatz mellett, a Marienbrücke hídnál pattanhatnak nyeregbe, majd a Franz-Josefs-Kai mentén kerekezhetnek az Uraniáig. A városnéző kerékpárút innen fordul a „Ringstraße” körútra – olyan bécsi látványosságok mentén, mint Otto Wagner szecessziós postatakarékpénztára, a Stadtpark aranyozott Johann Strauß emlékműve, az Állami Operaház, a Hofburg, a Művészettörténeti és Természettudományi Múzeum, a Parlament, a Burgtheater és számtalan 19. századi pazar palota. A kerékpáros városnézők közvetlenül a Duna-csatorna mentén, a felkapott vendéglők és strandbárok mellett jutnak vissza a kiindulási ponthoz.

Különleges ízélmény Salzburger Land gyönyörű alpesi tájain

A Salzburger Land vidékén, a Tennengau kulináris élvezetekkel tűzdelt kerékpártúrái nem csupán a teste és a szellemet frissítik, hanem felkeltik az étvágyat is.

A régió kulináris kerékpártúráin a tennengaui hegyi sajtja áll a középpontban: a sajtcsemegéket a sajtüzemekben és az idilli hegyilegelőkön lehet kóstolni. Választhatunk sajttúrát és hegyi legelő kirándulást: a sajttúra 21,5 kilométeres, Kuchlből indul és Golling, majd Bad Vigaun érintésével tér vissza a kiindulási pontra. A komótosan bejárható útvonal fénypontjai közé tartozik a Fürstenhof tanyasi bio-sajtüzem és néhány CsemegeFogadó, ahol az ízes hegyi sajtokból olyan helyi specialitásokat készítenek, mint a sajtos nokedli.

Aki a teheneket is meg akarja ismerni a hegyi legelőkön, annak kicsit jobban bele kell taposnia a pedálokba. A Salzburgi Hegyilegelő-túrán a látogatók három nap alatt 147 kilométert tesznek meg kerékpáron és 4170 méternyi szintkülönbséget küzdenek le. A sportos fáradozás jutalma a környező hegyek lenyűgöző panorámája és a csemegézésre hívogató hegyi hütték sokasága.


Kapcsolódó hírek





Legfrissebb hírek

Hetedhét kereső:

Töltsd le a Hetedhét kereső mobil applikációt!

  • Egyszerű használat
  • Megmutatja, mi van a közelben
  • Utazáshoz nélkülözhetetlen: Magyar és külföldi úticélok 
Szerezd meg: Google Play