© Hetedhétország - Minden jog fenntartva!
Impresszum - Kapcsolat - Partnerek - Médiaajánlat - RSS - Adatvédelem
Már most utálják, mégis megépül Párizsban - ígérik utoljára
2023. június 14.
A francia főváros jelképét, az Eiffel-tornyot is nagyon utálták.
Párizs városa új városfejlesztési tervet (Plan Local d'Urbanisme) fogadott el, amely kimondja, hogy nem engedélyezi a 12 emeletesnél, azaz 37 méternél magasabb épületek építését. Az új terv célja, hogy a környezetbarát és fenntartható építkezésre összpontosítson, és az az új épületeket a már meglévőhöz igazítsa.
Úgy tűnik, a párizsiaknak nem tetszik az ötlet, hogy szeretett városukat Londonhoz vagy New Yorkhoz hasonlóan üzletiesebbé tegyék. Az is figyelemre méltó azonban, hogy ez a történet néhány évtizedenként megismétlődni látszik. Mára már mindannyian tudjuk, hogy a francia főváros jelképét, az Eiffel-tornyot csak ideiglenes kiállításnak szánták az 1889-es Expo idején, és vasprofilját a helyiek nagyon utálták és kerülték. De kompromisszumként megmaradt, ráadásul vonzotta a turistákat.
Hasonlóképpen 1977 és 2010 között tilos volt a magasházak építése. Párizsban az épületek magasságára vonatkozó, 2010-ig érvényben lévő plafon az 1977-ben megállapított 37 méter volt, amelyet az 1973-ban megnyílt 210 méter magas Montparnasse-torony építése után állapítottak meg, amely Párizs második legmagasabb épülete. A 327 méter magas Eiffel-torony, Párizs legmagasabb épülete még a szabályozás előtt, a 19. században épült.
Ezt a tilalmat Bertrand Delanoë korábbi polgármester hatályon kívül helyezte, és az irodatornyok esetében 180 méteres, a lakóházak esetében pedig 50 méteres korlátozást vezetett be.
A legújabb nemtetszés ezúttal a Háromszög-torony (Tour Triangle) építése miatt alakult ki. Ez az üvegpiramis, amelynek építése 2021-ben kezdődött és 2026-ban fejeződik be, a város harmadik legmagasabb épületévé válik, és új, állandó tereptárgyat ad Párizs látképéhez. Az épület trapéz alakú, ami azt jelenti, hogy Párizs központjából vékony toronyra hasonlít majd, de a város keleti és nyugati részéből teljes szélességében látható lesz. Ami biztos, hogy kihagyhatatlan lesz, és így nem mindenkinek fog tetszeni.
Pritzker-díjas svájci építészpáros, Jacques Herzog és Thierry de Meuron által tervezett Háromszög-torony 180 méter magas lesz, az egyre csökkenő méretű szintek piramisalakot formáznak. A Párizs déli részére, a Porte de Versailles kiállítócsarnok közelébe tervezett épületben irodák és egy 120 szobás négycsillagos szálloda kap helyet, ez utóbbi a 42 emeletből ötöt foglal majd el.
Úgy tűnik, hogy az építéséből fakadó vita befolyásolta a legutóbbi magasházak betiltását. De hogy meddig - ki tudja?
A felhőkarcolók szerelmeseinek azonban ott van a La Défense üzleti negyed: a Párizs nyugati határán található La Défense-ban a legmagasabb felhőkarcoló, a Tour First 230 méter magas.
Mindenki más számára Párizs igyekszik a lehető legjobban megőrizni a régi világ varázsát.
Kapcsolódó hírek
Megnyílt Francois Pinault új párizsi kortárs művészeti múzeuma
Megnyílt Párizs új kortárs művészeti múzeuma, amelynek az egykori Párizsi Tőzsde Palota ad otthont. A kör alakú, kupolás épületet a japán Tadao Ando tervei szerint alakították át, amely Párizs szívében található a Louvre és a Pompidou központ között. Mintegy 3000 m2 kiállítótér várja az érdeklődőket a Pinault kollekció 5000 darabjával.
Népszerű
- Friss információk 2024: utazási, közlekedési hírek, benzinárak és rendkívüli időjárás
- Advent Hallstattban
- A Napkirály 10 legszebb műve
- Falusi ősz
- Gyönyörű gyerekbarát strandok Olaszországban - megmutatjuk a 15 legjobbat
- Bastille nap: A Bastille lerombolása az önkényuralom végét jelentette
- Lenyűgöző látvány, amikor 5000 juh indul útnak a dél-tiroli Schnalstal-gleccseren
- 666 éve a Magyar Királyságé volt az egész horvát tengerpart
- Lángolnak a hegyek
- A cicák világnapján fényképeztük ezt a bokor alatt hűsölő cicát Kisorosziban